Finnek, ugyanabban a cipőben: Salo, Räikkönen, most pedig Bottas

Mika Salo számára nagyon ismerős Valtteri Bottas helyzete, hiszen anno őt is meg akarta szerezni egy élvonalbeli csapat, de nem engedték el a Tyrrelltől. Úgy tűnik, hogy a finneknél gyakran ismétlődik meg hasonló forgatókönyv.

A Mercedes próbálja megszerezni magának Bottast, de a Williams érthetően nem akarja elengedni, hiszen akkor másik stabil pontot kellene keresni az újonc Stroll mellé. Hiába a Toto Wolffhoz fűződő erős szálak, a Mercedesnek keményen kell küzdenie – és egyelőre nem tudni, sikerrel járnak-e.

„Alapvetően ugyanabban a helyzetben van Bottas, mint én voltam anno a Tyrrellnél”- kezdte Salo a Turun Sanomatnak. „1996 végén a Ferrari engem akart felvenni új csapattársként Michael Schumacher mellé. Ken Tyrrell nemet mondott. Semmit sem tehettem, mint hogy Tyrrellnél maradok”- mondta a finn.

Pár évvel később megkapta az áhított ülést, de csak beugróként, amíg Schumacher lábadozott. Hat futamon indult, kétszer állt dobogóra.

„Egész máshogy is alakulhatott volna”- tekintett vissza. „Emlékszem Kimi Räikkönen helyzetére, akinek több évre szólt a szerződése a Sauberrel. Egy évvel később egy nagy halom pénzért cserébe átvette a szerződést a Mercedes Peter Saubertől 2001-ben. Peter Sauber nemcsak egy valag pénzt kapott, hanem pár vadonatúj kamiont is.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes , Ferrari , Williams
Cikk típusa BRÉKING