Massa: a csapat többsége és szakmai része mellettem van

megosztás
hozzászólás
Massa: a csapat többsége és szakmai része mellettem van
2017. szept. 28. 9:41

Felipe Massa hangsúlyozta: a Williams szakmai része mellette áll 2018-at illetően, de legvégül megeshet, nem csak a tehetség dönt a választás során. A rutinos brazil nem várna év végéig, hogy eldőljön a sorsa.

Felipe Massa, Williams
Felipe Massa, Williams,
Felipe Massa, Williams with Chelsea FC player Eden Hazard
Felipe Massa, Williams with Chelsea FC player Eden Hazard
Felipe Massa, Williams FW40

Massa a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, ő és a menedzsmentje tárgyal a Williamsszel, valamint elhintette, megeshet, hogy a csapat döntése végül nem feltétlenül csak a „tehetségen” fog múlni.

„Elég jól ismernek engem, tudják, mit tudok nyújtani a csapatnak. Ugyanakkor pár másik név is van a kalapban”- jegyezte meg. „Biztos vagyok benne, hogy a csapat többsége engem támogat, különösen a mérnökök és azok, akik tisztában vannak a versenyzéssel, de végül képbe kerül pár más dolog is, így megeshet, hogy nem a tehetség számít.”

Massa maradni akarna 2018-ban, de bárhogy is legyen, öt héten belül tudni szeretné, mi lesz vele, hogy tervezhessen a jövőre nézve.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

„Elég higgadt vagyok. Tudom, mit tudok nyújtani, teljesen motivált vagyok, hogy újabb egy évig folytassam. Ha itt leszek jövőre, akkor a legjobbat fogom nyújtani a csapatnak, ha pedig nem leszek itt, akkor megtalálom a módját, hogy máshogy folytassam az életem. Nem aggódok. Nem fogok várni decemberig, de határidőt sem tűzök ki – remélem, az elkövetkező hetekben megtörténik”- ecsetelte Massa.

„Nem akarok úgy érkezni az utolsó két versenyre, hogy nem tudom, mi lesz a jövőmmel”- jegyezte meg.

Következő Forma-1 cikk
Hülkenberg: "A lemaradásunkat a felére kell csökkentenünk a topcsapatokhoz képest"

Előző cikk

Hülkenberg: "A lemaradásunkat a felére kell csökkentenünk a topcsapatokhoz képest"

Következő cikk

Räikkönen: nem tudom, miért kell olyan negatívnak lenni

Räikkönen: nem tudom, miért kell olyan negatívnak lenni

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Malajziai Nagydíj
Helyszín Sepang International Circuit
Versenyzők Felipe Massa
Csapatok Williams
Cikk típusa Motorsport.com hírek