Motorsport.com hírek

A riválisokat meglepte a McLaren 2018-as hullámvasútja

Többek között Kevin Magnussen is megosztotta véleményét a McLaren idei teljesítményéről, kifejtve, hogy nem ott vannak a britek, ahol lenniük kellene.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Zak Mauger / Motorsport Images

Magnussen a McLarennel debütált az F1-ben, jelenleg a Haas színeiben indul, és elmondta, „büszkeséggel tölti el, hogy olyan csapatokkal kelhetnek versenyre, mint a Renault és McLaren, legyőzik a Williamst és még a Force Indiát is, mely nagyobb csapat náluk”. A dán versenyző ezt követően tért ki a McLarenre, mely hirtelen a mezőny végén találta magát Franciaországban.

„Úgy fogalmaznék, eléggé meglepett a dolog, különösen a McLarent illetően”- fejtette ki. „Amikor ott voltam, nagyon is világos volt, hogy egy remek csapat, egy nagyon nagy csapat, és gyönyörű alakulat volt, amikor ott voltam. Azóta nem vagyunk kapcsolatban, nem beszélek velük, és nem tudom, milyen problémákkal kell szembe nézniük jelenleg. Egy biztos: szégyenteljes. Annak örülök, hogy mi versenyre tudunk kelni velük, és olykor legyőzzük őket, de az biztos: nem ott van a helyük.”

Hülkenberg is meglepetésről beszélt a McLaren kapcsán, különös tekintettel a hullámhegyekre és völgyekre.

„Az időmérőn nem olyan erősek, mint vasárnap. Valójában arra számítottam, hogy Franciaországban erősebbek lesznek vasárnap, de nem így volt. Idén nem olyan erősek, mint gondoltam”- jegyezte meg.

Csapattársa, Sainz is osztja a negatív képet a McLaren teljesítményét illetően. „Pláne annak fényében lep meg mindez, hogy milyen erős hétvégéjük volt Barcelonában. A Forma-1-ben sosem tudhatod; hirtelen egy kisebb hibába botlanak, majd ismét megvan a tempó, majd újra ébresztőre van szükség. Különös, de ilyesmi mindig történik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: „Mindig is jó formában voltam…”
Következő cikk Gasly reméli, Ausztriában választ kapnak az új Honda-motor képességeiről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország