Leclerc szerencsésnek érzi magát, látva, mi történt a Halóval

Charles Leclerc szerencsésnek érzi magát, hogy fent volt a Halo a Sauberen, miután látta, milyen nyomokat hagyott rajta Fernando Alonso McLarenje. A monacói versenyző futama pár méter alatt véget ért vasárnap.

The crashed car of race retiree Charles Leclerc, Sauber C37 with damaged halo

Rubio / Motorsport Images

A Halót idén vezették be a Forma-1-ben, és a belga rajtnál jó szolgálatot tett Leclerc számára, akit eltalált Alonso „megtorpedózott” kocsija.

„Nem tudom, hogyan végződött volna akkor, ha nincs fent, de elnézve a dolgot, örülök, hogy ott volt”- mondta a monacói versenyző. „Ezúttal szerencsés voltam. Elnézve a Halót, nem fest valami jól.”

Még több F1 hír:

Leclerc sértetlenül szállt ki a kocsiból, és a felvételek ugyan „elég látványosak, nem volt olyan nagy az autóban ülve”. Elmondta, annyira gyorsan történt az eset, hogy fel sem tudta fogni, mi megy végbe azokban a pillanatokban. Kezdetben azt gondolta, Alonso vétett hibát féktávon, majd a visszajátszások révén látta, hogy Hülkenberg váltotta ki az incidenst. A németet megbüntették, 10 rajthelyet és 2 büntetőpontot kapott, ugyanakkor Leclerc „nem mérges” kollégájára, szerinte a büntetés sem megérdemelt.

F1 2018: PC-re, PS4-re és Xbox One-ra – szerezd be a játékot, ITT

„Nico nem olyan versenyző, akinek múltja van, és láthatják, hogy nem szándékos, amit tett. Nem gondolom, hogy a büntetés jogos egy ilyen jellegű hiba esetén. Ha valami szándékos és veszélyes, akkor eltiltást kellene alkalmazni, de nem ebben a helyzetben”- mondta Leclerc.

„Minden olyan gyorsan történt, hogy abban a pillanatban nem is fogod fel, mi megy végbe. Mindig figyelem a tükröket, teszem ezt nem tudatosan, de ekkor már a kanyarban voltam, szóval nem sokat láttam bennük. Ráadásul elég magasan volt már akkor, nem láthattam őt – meglehetősen hirtelen történt. Tudtam, hogy egy narancsszínű autó volt, tudtam, hogy Fernando mögöttem volt, szóval gyanítottam, hogy ő haladt el felettem.”

„Kár azért, hogy így érjen véget a versenyünk az első kanyarban. Megvolt a potenciál az autóban, erősnek tűnt a versenytempó, általában véve is nagyon erős volt. Sajnálatos, hogy ma nem tudtuk megmutatni az igazi potenciálunkat”- összegezte.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kulisszatitkok Spából: Lövöldözés, a Red Bull "hegedül", Gasly a haverja miatt majdnem bukta a Red Bull-ülést
Következő cikk Az FIA csak nevet Hamilton kommentjein, melyben a "trükkös Ferrarit" emlegeti

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország