Leclerc: a gyenge kezdés miatt nagyobbnak tűnik a Sauber fejlődése

Charles Leclerc szerint igaz, hogy komoly léptékben fejlődött a Sauber, de a gyenge szezonkezdés miatt ez nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában. A monacói versenyző azt is elmondta, miért élvezi annyira az időmérőket.

Charles Leclerc, Sauber C37

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az év első három versenyén egyik Sauber sem jutott tovább a Q1-ből, majd Azerbajdzsánban Leclerc a 13. helyről rajtolva a hatodik pozícióban ért célba. Leclerc azóta négyszer szerzett pontot és háromszor volt a Q3-ban az utóbbi öt nagydíjhétvégén, míg Ericsson kétszer végzett eddig az első tízben. Leclerc szerint a gyenge kezdés miatt tűnhet úgy, hogy óriási változás állt be a csapatnál.

„Úgy gondolom, elértük, hogy nagyobbnak tűnjön, mint amekkora volt, habár mindezek ellenére óriási volt”- mondta Leclerc a Sauber idei fejlődéséről.

„Az első versenyen annyi történt, hogy egyszerűen nem vezettem remekül, a teljesítmény pedig így kevésbé volt jó ahhoz képest, mint kellett volna – mindez miattam. A Baku óta látott fejlődés leginkább a kocsinak volt betudható, annak, hogy fejlődtünk az autóval. Tehát határozottan nagy lépésről beszélhetünk. Az utóbbi nagydíjakon rendkívül közel voltunk a Q3-hoz, ami nagyon pozitív jel, és ez nagy motivációt jelent az egész csapatnak”- foglalta össze a monacói.

További híreink:

Leclerc azt is elmondta, mennyire élvezi az időmérőt – azt, amikor egy körön kell megmutatni, mire képes.

„Mindig is nagyon keményen dolgoztam az időmérőre – valószínűleg ez a kedvenc pillanatom a hétvégén. Mindig is nagyon élveztem, hogy a határokat feszegetem az időmérős körön, és ez remekül működött az utóbbi versenyeken”- ismerte el Leclerc. 

A Saubernek 18 pontja van eddig, ami több mint kétszer annyi, mint az előző két szezonban összesen. Az első pontokat Ericsson szerezte 2018-ban, de ezt követően felülkerekedett rajta újonc csapattársa.

„Elnézve, hol voltunk az előző két évben, és elnézve azt, hol voltunk az idei év első felében, ez jobb, mint amiről álmodni mertünk volna”- mondta a svéd.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy-egy érdekes statisztika a mezőny összes pilótájáról
Következő cikk F1-es versenyzők, akik csak egyszer állhattak fel a dobogóra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország