Kubica: működött volna a dolog Alonsóval

megosztás
hozzászólás
Kubica: működött volna a dolog Alonsóval
2018. jún. 9. 7:46

Robert Kubica röpke időre elmerengett azon, mi lett volna, ha összejön a szerződés a Ferrarival és Fernando Alonso mellett dolgozik csapattársként. A sors máshogy akarta, de életképes lett volna a felállás, mondja a Williams tesztelője.

Kubica rendkívül közel állt hozzá, hogy aláírjon a Ferrarival és Alonso csapattársa legyen Maranellóban, de ebből végül semmi sem lett súlyos ralibalesete miatt. A 33 éves versenyző elmondta, aki idén a Williamsnek segít, szerinte működött volna a párosuk.

„Működött volna a páros”- mondta mosolyogva Kubica az olasz Skynak. „A tisztelet alapvető fontosságú, és én mindig nagyon tiszteltem Fernandót. Még ha nem is történt meg, véleményem szerint működött volna a duó.”

A Ferrari hagyományosan „egy lovat futtat”, azaz egy versenyzőre épít, míg a másik vízhordóként és hátvédként funkcionál. Kubica szerint a taktika nagyban függ egy-egy alakulat szokásaitól és az aktuális környezettől: például a Mercedes esetében nem feltétlenül látja így.

Még több F1 hír:

„Meglátásom szerint ez nagyban függ a csapaton belüli összhangtól és az ott uralkodó környezettől”- mondta a lengyel, aki legutóbb Spanyolországban vezette az FW41-et. „Nem gondolom, hogy a Mercedes első- és másodszámú versenyzővel vág neki – azért sem, mert ha Bottas nem lett volna peches Bakuban, akkor az első helyen állna a bajnokságban. Az igazság az, hogy akik korábban nyertek, azok mindig egy versenyzőre építettek. Ha két erős versenyzővel rendelkezel, akkor nagyon nehéz megtartani a stabilitást az év folyamán, és azt, hogy mindez ne büntessen meg. Gyakran láthattuk ezt a Red Bullnál, akik elmerültek ezekben a párharcokban, és kemény árat fizettek érte.”

 
Következő Forma-1 cikk

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso, Robert Kubica
Csapatok Williams
Cikk típusa Motorsport.com hírek