Aktuális F1-autókkal is lehet majd bemutatózni 2018-tól

A Kereskedelmi Jogok Tulajdonosa szabálymódosítás révén érte el, hogy jövőre már aktuális autókkal is lehessen bemutatózni – de csak olyan eseményeket, amiket ők (Liberty Media) szerveznek.

A szabályalkotás során úgynevezett TCC jelzővel illetik az aktuálisnak minősített autókat: ide sorolhatóak az előző szezon, az aktuális szezon, vagy az elkövetkező szezon szabályai szerint épített négykerekűek. A versenyhétvégéken, a hivatalos teszteken és promóciós napokon (vagy filmnapok) kívül csak két demónapon lehetett használni az ilyen autókat. Ezt a két demónapot a szezon utolsó versenye és a naptári év vége között kellett tartani, 15 kilométernél nagyobb távot pedig nem lehet megtenni. Ezekről a riválisoknak is tudniuk kell, az FIA-t is tájékoztatni kell róla. Ilyen demó, ha például világbajnoki címet ünnepel egy csapat, mint tette azt a Mercedes az elmúlt években.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

A fenti megszorítások miatt a csapatok mindig régebbi autókat vittek el az olyan bemutatókra, mint amilyen a londoni F1 Live volt, vagy éppen a Nagy Futam Budapesten. Londonban többnyire 2015-ös autókat lehetett látni, de a McLaren és a Renault inkább történelmi gépek mellett döntött. A Force India és a Haas nem vett részt az eseményen, nekik nem állt rendelkezésre 2015-ös gép. Logisztikai vagy anyagi ok egyaránt lehet egy-egy esemény kihagyása mögött, de az is szerepet játszhat, ha valaki közben motorpartnert váltott.

Az FIA WMSC változtatott az előírásokon, így 2018-tól már aktuális autókkal is lehet bemutatózni, vagy egy évvel korábbi, azaz 2017-es kocsikkal is. Az egyetlen kikötés, hogy csak olyan eseményekre vonatkozik a szabály, amiket a Liberty Media szervez. Megmaradt a 15 kilométerben korlátozott táv, valamint a demonstrációk nem történhetnek olyan pályakonfiguráción vagy helyszínen, amit jelenleg jóváhagytak F1-es autók számára.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING