Force India: a valódi kocsiknak semmi közük sem lesz a 2021-es koncepciókhoz

Andy Green meglehetősen pesszimista a pénteken publikált koncepciókat illetően, ugyanis szerinte azok csak művészi kreációk, nem fedik a várható valóságot. A Force India technikai vezetője reméli, kellő idejük lesz az átállásra.

2021 concept rendering

FIA

A FOM Szingapúrban mutatta be, milyen irányra lehet számítani a 2021-es fordulat során, és összesen három koncepciót lepleztek le. Több vonásból is sejteni lehetett, hogy nem mai rajzokról van szó, ráadásul az autók mintha Daytonában száguldottak volna, régi F1-logó díszelgett rajtuk, a Pirelli feliratot is fordítva vitte fel az olasz művész a tükrözés során. Green ezektől függetlenül állítja, hogy a végtermék el fog térni a felvázoltaktól.

„Ezek csak koncepciók, rajzok”- mondta Green, amikor a Motorsport.com megkérdezte a pénteken publikált képekről. „Nem hoz lázba az, ahogy kinéznek – az érdekel, hogyan teljesítenek. Ezek csak egy művész benyomásai arra vonatkozóan, hogyan nézhetnek ki az autók. Én technikai oldalról érkeztem, nem érdekel a stílus.”

„Egyáltalán nem úgy fog kinézni, mint amit festettek”- fogalmazott. „A rajtrács elején lévő autó a legszebb autó, függetlenül attól, hogyan fest. Őszintén, nem tudom, milyen irányba akarják űzni a dolgot. Csak egy befotózott képet láttam. Ez teljes mértékben az F1 Csoporttól jött.”

Még több F1 hír:

Brawn is elhintette pénteken, nincs garancia arra vonatkozóan, hogy rögtön az első pillanattól fogva tökéletes megoldással rendelkeznek majd az esztétikum terén, ráadásul gyorsan akarnak reagálni az észrevételekre a fejlesztési folyamat alatt, hogy később ne ütközzenek problémákba – ergo, a koncepció végleges formája elüthet a látottaktól.

A szakember azt is kifejtette, ideális esetben 2019 végén publikálni kívánják a szabálycsomagot, hogy ne jussanak előnyhöz a tehetős alakulatok. Green szerint tartható lenne a fejlesztés, ha az említett céldátummal dolgoznak.

„Kivitelezhető, hogy 2019 végére megírják a szabályokat – attól függ, folytatni akarják-e a mögötte álló kutatásokat, megpróbálják-e még inkább támogatni azt az irányt, amibe elmennek. Ez egy talány. Az, hogy befagyasztják a koncepciót és elkezdik megírni a szabályokat, azt jelenti, nagyon hamar befagyasztják – nem tudom, hogy ez túl korai lenne-e. Legalább hat hónapot akarsz adni magadnak, hogy megírd a szabályokat”- mondta a Force India embere.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull "demoralizáló" éveken van túl a Forma-1-ben
Következő cikk Magnussen nem érti, hova tűnt 1 másodperc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország