Red Bull: a Mercedes-motor kevesebbet fogyaszt, ugyanakkor erősebb

Christian Horner elemezte az erőviszonyokat, legalábbis levonta az első következtetéseket az eddigi fejlemények tükrében. A Red Bull Racing csapatfőnöke továbbra sem rajong a Halóért.

Mercedes meggyőzően kezdett az első edzésen, de természetesen még korai lenne egész évre nézve latolgatni az esélyeket. Horner nem is ment ilyen messzire, de a W09 hajtáslánca továbbra is etalon, ebben kár lenne kételkedni.

„Egyelőre korai lenne megmondani: ők az ultralágyon futották a körüket, mi pedig szuperlágyon”- mondta Horner a Sky Sportsnak a lehetséges hátrányról az első edzés után. „Amit láthatunk, hogy ők rendelkeznek a legnagyobb hátsó szárnnyal a kocsin, mi pedig a legkisebbel, de még így is 7 km/h-val lassabbak vagyunk az egyenesben. Ez egy olyan tényező, amivel együtt kell élnünk”- folytatta a brit. „Itt jelentkezik az eltérés a köridőben.”

A Toro Rosso egész tisztességesen kezdett a Honda-motorral: a japánok teljesítményét a Red Bull is monitorozza, hogy meghozza a döntést 2019-re vonatkozóan.

„Az első sorba szól a jegyünk, hogy lássuk, hogyan fejlődik az a motor a szezon alatt”- erősítette meg Horner. „Nagyon alapos munkát végeztek a tél folyamán, egyértelműen fejlődtek. Az elmúlt tíz év során most először állunk szemben egy választással.”

„Mi továbbra is nyomni fogjuk minden téren, ahol csak tudjuk”- jellemezte a jelenlegi helyzetet a Renault-val. „A McLaren révén egy újabb versenyképes csapatra tettek szert. Fernando keményen fogja nyomni, ráadásul a saját csapatuk is egyre versenyképesebb. A motorteljesítmény kulcsfontosságú tényező. A jelenlegi szabályok között a motor teljesítménye diktál az F1-ben – iszonyatos mértékben.”

Esetleg a gyengébb motor előnyt jelent a fogyasztás tekintetében? Van bármilyen előnye a gyengébb motornak? „Bárcsak így lenne, de a teszteken azt láttuk, hogy valamivel több üzemanyagot használtunk, mint a Mercedes. A Mercedes csodálatos munkát végzett a motorral, minden elismerés nekik. Úgy tűnik, nagyobb teljesítményt tudnak kihozni kevesebb üzemanyagból, ami kicsit depresszív, ha megnézünk pár pályát, melyek ránk várnak idén.”

Az FP1-en ismét képet kaptunk arra vonatkozóan, mennyire otromba a Halo, ráadásul a fedélzeti kamera képét is rendesen elrontja. Horner nem szívesen beszél a témáról.

„Nem én vagyok a legjobb személy arra, hogy a Halóról beszéljen”- fejtette ki. „Utálom a dolgot. Nem látod a versenyzőket, nem látod a sisakjukat; ez van, olyan, amilyen. Mindenkit egyformán érint. Remélhetőleg pár verseny alatt mindnyájan megszokjuk és nem fogunk beszélni róla.”

Ami a fedélzeti kamerát és a lehetetlen nézeteket illeti, ő is csak reméli, hogy lesz megoldás. „Biztos vagyok benne, lesznek eltérő megoldások és kameraszögek – esetleg lehetne hátrafelé fordítva, és a versenyzőt mutatná. Ez érdekes lenne. Mindenki tanulja a dolgot.”

„Érdekes lenne az is, hogy üzenetet tudj küldeni a Halón keresztül a versenyzőnek. Esetleg a versenyzők küldhetnének üzenetet egymásnak rajta keresztül”- mondta viccelődve.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Red Bull Racing , Mercedes
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke f1, horner, mercedes, red bull, renault