BRÉKING

Hivatalos: Honda-motorra vált a Toro Rosso!

Meglepő lehet a jelenlegi erőviszonyok fényében, de a felek bejelentették: 2018-tól együtt szerepelnek a Forma-1-ben. Ezzel az olasz csapat harmadjára vált beszállítót három éven belül.

Toro Rosso team area

Fotót készítette: Alessio Morgese

Nagy volt a felfordulás motorfronton az elmúlt hónapokban: a McLaren minden áron szakítani akart a Hondával, ami azt jelentette volna, hogy a japánok partner nélkül maradhatnak. A Sauberrel kötött megállapodást felmondta Fred Vasseur, a svájciak új csapatvezetője, tehát nem volt B terve a Hondának. Felmerült a Toro Rosso is, de a felek természetesen mindent tagadtak, hivatalosan semmilyen tárgyalás sem zajlott köztük.

Nemrég Zak Brown, a McLaren főnöke hintette el, hogy valami mégis volt a háttérben: Christian Horner érdeklődött náluk, tudnának-e váltót adni a Toro Rossónak, ha az a motorváltás mellett dönt. A faenzai kiscsapat most bejelentette, hogy váltanak, jövőre a Honda motorjait építik be a kocsikba.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

A ponttáblázat és az elmúlt három év alapján nem sok oka van a Toro Rossónak a váltásra: a Honda kevés eredménnyel próbál fejleszteni, folyamatosak a műszaki hibák, a teljesítmény továbbra sincs a kellő szinten. A 4-es motort sem tudják időben hadrendbe állítani, kisebb lépcsőkre bontják a fejlesztés ütemét. Ha hosszabb távon nézzük, találhatunk perspektívát az üzletben: a kiscsapat egy tőkeerős partnert kap, függetlenednek a Red Bulltól, lépésenként egy gyári felállást alakíthatnak ki. A Honda nem kis összeggel járul hozzá a kasszához, ami mindenképp kapóra jön – már csak a technikával kell betalálni. Az is valószínűsíthető, hogy előbb vagy utóbb a Honda megpróbál beültetni egy hazai versenyzőt a kocsiba.

A Toro Rosso rutinos motorváltó: 2016-ban (egy éves) Ferrari-motorral mentek, 2017-re Renault-ra váltottak, jövőre pedig érkezik a Honda.

A hivatalos nyilatkozat szerint a Renault és a Toro Rosso kölcsönösen állapodott meg a szakításról, míg az olaszok a Hondával több évre kötötte szerződést. Ez valószínűleg 3 évet jelent 2020 év végéig, mint a McLaren és a Renault esetében, hiszen 2021-től jönnek az új motorszabályok.

 

Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke hangsúlyozta, a csapatnál már nagyon várják a Hondával való együttműködést. Az olasz gárda első embere „nagyon izgalmas” kihívásnak nevezte az együttműködést, és reméli, hogy egy sikeres időszak áll előttük. Tost biztos benne, hogy eredményesek lesznek a Hondával és egy gyümölcsöző partnerség lesz az övék.  

„Csapatunkban már mindenki nagyon várja a közös munkát a Hondával. Mióta Soichiro Honda benevezte motorkerékpárjait az első versenyre, a márka életében központi szerepe van a motorsportoknak. Ez egy nagyon izgalmas kihívás, és remélem, hogy mindkét fél sokat profitál majd belőle. A Honda F1-történelme régre nyúlik vissza, elsőként 1964-ben képviseltették magukat a versenysorozatban, s motorbeszállítóként öt egyéni és hat konstruktőri világbajnok címet szereztek. Ez az örökség és a márkába vetett hit teljesen biztossá tesz abban, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködésünk.”

■Takahiro Hachigo, a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója elmondta:

„A Toro Rosso igen tapasztalt, energiával teli, fiatalos csapat, s megannyi sztárpilótát nevelt már ki a múltban. A Hondánál mindenki nagyon várja a közös munkát, velük új fejezetet nyithatunk a Formula-1-ben. Szeretném megköszönni a Liberty Mediának és FIA-nak, hogy segítettek tető alá hozni a megállapodást, a Honda és a Toro Rosso egy csapatként küzd majd, hogy még fejlettebbé váljon a technika és elhódítsuk a bajnoki trófeát. Szeretném továbbá megköszönni a rajongók támogatását, velük sokkal könnyebb szembe szállni a kihívásokkal.”

James Key, a Toro Rosso technikai igazgatója szintén örömmel fogadta a Toro Rosso és a Honda együttműködését, és azt is elárulta, hogy azonnal meg is kezdik a közös munkát a japánokkal. Jelenleg ugyanis a dizájn és a gyártás újratervezésén dolgoznak a Hondával, hogy biztos teljesíteni tudják a kitűzött határidőket. Bár az idő komoly kihívást jelent, ez nem újdonság a Toro Rosso számára, és már gőzerővel az új motor installálásán dolgoznak, amivel próbálnak nem túl nagy hatást gyakorolni a 2018-as váz fejlesztési folyamataira. A kasztni és a váltó is a figyelem középpontjában áll, hiszen az erőforrást illetően ezen is változtatni kell. Ezentúl fontos, hogy a Hondával a teljesítményt is szem előtt tartsák.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: szakít a McLaren és a Honda, jöhet a Renault!
Következő cikk A Renault megerősítette, hogy szakít a Toro Rossóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország