Hivatalos: Hartley indul Gasly helyett Austinban!

A Toro Rosso megerősítette, hogy Brendon Hartley kap lehetőséget az Egyesült Államok Nagydíján jövő hétvégén. Ezzel egy korábbi Red Bull Junior tér vissza a kötelékbe és vezetheti az STR12-őt Daniil Kvyat csapattársaként.

A 27 éves versenyző 2009-ben és 2010-ben a Red Bull tartalékosa volt, 2008-ban egyszer tesztelt a Red Bullnak, 2009-ben kétszer a Toro Rossónak, mielőtt ejtették volna a Junior Programból. 2012-ben a Mercedesszel tesztelt Magny-Coursban a Fiatal Versenyzők Tesztjén, a csapat szimulátorát is használta. Ő lesz a kilencedik olyan versenyző, aki képviselheti Új-Zélandot a Forma-1-ben.

Ahogy arról szó esett, Hartley Új-Zéland mindössze kilencedik pilótája a száguldó cirkuszban, utolsó honfitársa, Mike Thackwell is több, mint harminc éve indult utoljára versenyen. A leghíresebb F1-es honfitársak Hartley esetében egyértelműen a legendás Bruce McLaren, 1967 világbajnoka, Denny Hulme, valamint Chris Amon, aki tizenegyszer állhatott dobogóra karrierje során a hatvanas-hetvenes években.

Angolszász nyelvterületről érkezőként talán az lett volna a logikus, ha Új-Zélandról egy idő után az Egyesült Királyságba teszi át székhelyét, de az ő élete nem így alakult: Hartley Németországban lett jegyzett autóversenyző. Első komolyabb sikerét a Formula Renault 2.0 sorozat megnyerése jelentette még 2007-ben, amikor a 14 futamból négyet is meg tudott nyerni.

Bár a Toro Rossóval és a Red Bullal is tesztelt a Forma-1-ben, a száguldó cirkusszal kapcsolatban sokáig parkolópályán volt, ezalatt évekig a WEC-ben, vagyis az endurance-világbajnokságon versenyzett. Itt rendkívül sikeres tudott lenni, és eddig az idei szezonban is ő, valamint csapattársai, Timo Bernhard és Earl Bamber álltak a tabella élén.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Egyesült Államok Nagydíj
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Brendon Hartley
Csapatok Toro Rosso
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke amerikai nagydíj, brendon hartley, egyesült államok nagydíj, toro rosso