Mercedes: Hamilton a kifutón, majd rock and roll a pályán

Toto Wolff szerint nincs azzal semmi gond, hogy Lewis Hamilton zsúfolt életet él a versenypályákon kívül, ugyanis mindez még jobb teljesítményre ösztönzi a címvédőt, és az eredmények is a britet igazolják.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Hamilton meglehetősen sűrűre vette a Monza és Szingapúr közötti időszakot: az olasz helyszínről hazatért Monacóba, majd Sanghaj felé vette az irányt, ahol bemutatták a Tommy Hilfigerrel közös kollekcióját. Ezt követően visszatért Európába, részt vett egyik barátja esküvőjén, utána New Yorkba volt hivatalos egy eseményre, és onnan repült el Szingapúrba.

A folytatás ismert: domináns pole, rajt-cél győzelem, 40 pontos előny, hat futammal a vb vége előtt. „Hat éve hallgatom, ’Hogyan engedheti meg, hogy Lewis a világ körül repkedjen?’”- mondta Wolff.

„Tudják mit? Az utóbbi 10 napban a legextrémebb módon tette mindezt, imádta, Sanghajban volt a kifutón, majd pár nappal később New Yorkban. Eljött ide, rock and roll, és mindenkit elsöpört. Ne ítélkezzünk, és hagyjuk, mindenki maga ítélje meg, miként teljesít a legjobban. Ő tudja a legjobban, hogy mi a jó neki.”

Hamilton elmondta, biztosította arról főnökét, hogy mindig az F1 lesz az első a sorban, és rendkívül hálás, amiért ennyire szabad életet élhet a Mercedesnél.

„Határozottan úgy érzem, általában véve nagyon jó a hozzáállásom és az életemben uralkodó egyensúly”- mondta a brit. „Tudom, páran a menetrendről kérdeztetek a hétvége elején. Igazából elég kedvesen kérdeztetek, semmint agresszíven, pedig így is tehettetek volna, de örülök, hogy láttátok ezt a teljesítményt. Azt mondtam Totónak: egy pillanat erejéig se hidd vagy másszon be a gondolataid közé az, hogy ne akarnám bárminél jobban ezt a címet. Ez a prioritás. Láthatták az időmérőn futott körből és abból, ahogy vezetek. Ez nem fog változni.”

Még több F1 hír:

„Mint említettem, itt vannak ezek a dolgok, amiket a versenyzésen kívül csinálok, és stimulálnak engem”- folytatta. „Eljössz ide, és ha csak egy rossz lépést is teszel, akkor az emberek azokra a dolgokra fognak mutogatni, amiket a versenyzés mellett csinálok, azok eredményének fogják betudni. Láthatják, nincs hatással teljesítményemre, és ha bármi elmondható, akkor az, hogy hozzájárulnak a teljesítményemhez. Ami az egészségemet illeti – szuperegészséges vagyok. Tavaly átálltam egy növényi alapú diétára – valójában itt történt. Itt kezdtem el tavaly, és ez volt a legjobb évem fizikálisan.”

Csapattársa, Bottas is elismerően beszélt Hamiltonról, egyben megvédte az életvitelét. „Ő is keményen dolgozik”- mondta Bottas. „Sokan, kívülállók úgy lennének vele, hogy egyszerűen csak fogja magát, elmegy, és csinál, amit éppen csinál. De tisztában vagyok vele, hány napot töltünk fejenként a gyárban, mennyi Skype-meeting van, és így tovább. Szóval nem arról van szó, hogy nem dolgozik a versenyek között.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault-nak megéri az az összeg, amit Ricciardóba fektetnek?!
Következő cikk Zanardi: Vettelnek már nincs reális esélye a bajnoki címre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország