Forma-1 2017

Olasz GP: Hamilton diktálta a tempót Bottas és Vettel előtt az első edzésen

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb péntek délelőtt Monzában, az első szabadedzésen. A várt eső elmaradt, csak néhány csepp ért el az olasz pályára, ami nem zavarta meg a menetrendet.

A délelőtti első tréning száraz körülmények mellett vehette kezdetét. Közvetlen a zöld jelzés előtt 22°C-os volt a levegő hőmérséklete, míg a pálya 24°C-os volt. Akárcsak Spa-ban, Olaszországban is előkerültek a Halók. A tréningen Alonso és Sainz gyűjtött adatokat a jövőre bevezetésre kerülő biztonságtechnikai fejlesztésről, amit közben az új F2-es autón is bemutattak

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

A versenyzők a szokásosnál is aktívabban kezdtek, hiszen az időjárás jelentések már előre jelezték, hogy eső közeleg. Emiatt a pilóták megpróbáltak a lehető legtöbb kört megtenni a száraz pályán, hiszen a hétvégére esőmentes időjárást jósolnak

 

A Mercedes egy héttel ezelőtt a lágy gumikon igen komoly erődemonstrációt tartott Hamiltonnal, és ez most sem volt másképp. A különbség az volt, hogy Bottas volt a gyorsabb a lágy gumikon, aki 50 perccel a leintés előtt használta először a szuper-lágy keveréket, miközben a Ferrari és a Red Bull ezt már az első etapban megtette. Ennek ellenére az olaszok még közel sem tudtak kerülni a német címvédőhöz, hiába a gyorsabb keverék.

Valtteri az első két körében igen lassan ment a szuper-lágyon, és a harmadikban sem tette oda igazán a gépet, bár a harmadik szektorban egy abszolút legjobb időt ment. Ezzel szemben Hamilton rögtön egy tempósabb kört futott és az élre is állt. A háromszoros világbajnok fokozatosan emelte a tétet, és végül megállíthatatlannak bizonyult, miközben a csapattársa is több tizedmásodperccel végzett mögötte a második pozícióban.

Vettel és Räikkönen szorosan egymás mögött zárta a délelőtti körözgetést, de a hátrányuk már több mint 1,1 másodperc volt, ami igencsak nagy. Minden bizonnyal az olaszok sem mutatták meg a foguk fehérjét, de Monzában nehezebb dolguk lehet a Mercedes ellen, pláne a „trükkös” spai motorcserét követően, ami egyértelmű előnyt fog jelenteni a németek számára a folytatásban, és ezen az aszfaltcsíkon különösen.

A sorminta nem változott, és a két Red Bull foglalta el az 5. és a 6. helyet. Az ausztrál csak egy hajszállal volt gyorsabb a holland csapattársánál, akinek az erőforrását szintén cserélik, így ő is rajtbüntetést kap. A hátrányuk nyilvánvaló vasárnapot illetően, mert sokkal hátrébbről fognak indulni, mint eddig, ám Szingapúrban nagy hasznát vehetik a cserének.

A két Red Bull mögött a Force Indiákat találjuk. Az indiai csapat párosát sem választotta el nagy különbség. Pérez gyorsabb volt, de Ocon tapad, akárcsak a szezon legnagyobb részében. Ezen a hétvégén pláne nagy esélyük lehet a dupla pontszerzésre, hiszen a Mercedes motor még nagyobb előnyt jelent az olasz aszfaltcsíkon.

A TOP-10-ben zárt még Vandoorne és Massa. A McLaren-Honda ideje igen jónak mondható, tekintve a Honda hátrányát, míg Alonso 15. helye nem túl biztató, főleg, ha azt vesszük alapul, hogy a spanyol világbajnok délelőtt a papíron erősebb motorcsomaggal tesztelt. Hülkenberg és Palmer 17. és 18. helye a Renault nem túl fényes motorerejét tanúsítja.


Végeredmény - FP1 - Olasz Nagydíj 2017

ClaDriverChassisEngineLapsTimeGap
1 united_kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 28 1'21.537  
2 finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 31 1'21.972 0.435
3 germany Sebastian Vettel Ferrari Ferrari 24 1'22.652 1.115
4 finland Kimi Raikkonen Ferrari Ferrari 28 1'22.689 1.152
5 australia Daniel Ricciardo Red Bull TAG 28 1'22.742 1.205
6 netherlands Max Verstappen Red Bull TAG 23 1'22.749 1.212
7 mexico Sergio Perez Force India Mercedes 36 1'23.317 1.780
8 france Esteban Ocon Force India Mercedes 34 1'23.400 1.863
9 belgium Stoffel Vandoorne McLaren Honda 24 1'23.465 1.928
10 brazil Felipe Massa Williams Mercedes 37 1'23.561 2.024
11 spain Carlos Sainz Jr. Toro Rosso Renault 22 1'23.680 2.143
12 denmark Kevin Magnussen Haas Ferrari 22 1'23.973 2.436
13 canada Lance Stroll Williams Mercedes 30 1'23.991 2.454
14 russia Daniil Kvyat Toro Rosso Renault 27 1'24.012 2.475
15 spain Fernando Alonso McLaren Honda 17 1'24.015 2.478
16 france Romain Grosjean Haas Ferrari 22 1'24.079 2.542
17 germany Nico Hulkenberg Renault Renault 17 1'24.542 3.005
18 united_kingdom Jolyon Palmer Renault Renault 21 1'25.166 3.629
19 germany Pascal Wehrlein Sauber Ferrari 26 1'25.223 3.686
20 sweden Marcus Ericsson Sauber Ferrari 17 1'25.687 4.150
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Olasz Nagydíj
Alesemény Péntek
Pálya Monza
Versenyzők Daniel Ricciardo , Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Max Verstappen , Sebastian Vettel , Valtteri Bottas
Csapatok Red Bull Racing , McLaren , Mercedes , Ferrari
Cikk típusa BRÉKING
Topic Forma-1 2017