Hamilton és a trükkös Ferrari – Belga GP, az első három nyilatkozata

Sebastian Vettel az első körben eldöntötte a Belga Nagydíj sorsát azzal, hogy megelőzte Lewis Hamiltont. A Mercedes versenyzője elhintette, van pár trükk a riválisok kocsijában.

Sebastian Vettel, Ferrari

Sebastian Vettel, Ferrari

Sam Bloxham / Motorsport Images

Sebastian Vettel:

„Nem tudom, Lewis látott-e engem a rajtnál, de eléggé kiterelt balra. Tudtam, hogy kicsit később lesz esélyem, felfelé az emelkedőn. Elég jól sikerült mögötte maradnom – tavaly én húztam ott a rövidebbet. Idén jobban ment a dolog, igaz, valamivel kisebb szárnnyal is mentünk. Az időzítés létfontosságú volt, és azt gondoltam, tökéletesen találtam el – majd jött a Force India is… Amint elöl voltam, megkönnyebbültem, de az SC miatt később fordított helyzet állt elő. Jól sikerült az újraindítás, nagyon jól jöttem ki az első kanyarból, tiszta volt, habár a fékezés trükkös volt az első kanyarban a hátszél miatt. Utána nagyon sima futamom volt. Lewis keményen nyomta, pláne az első etapban, aminek végén nagyon gyors volt. A másodikban kicsit vissza tudtam venni, kontrolláltam a sebességet – remek hétvége volt. Kicsit szerencsés voltam, amikor forgalomba kerültem, mert az egyenesben kaptam el őket, és nem buktam sok időt. Az utolsó 15 körben már nem igazán nyomta Lewis, így kicsit jobban relaxálhattam. Élveztem a versenyt. Ez a pálya mindig jó, pláne akkor, ha remek kocsival mész rajta.”

F1 2018: PC-re, PS4-re és Xbox One-ra – szerezd be a játékot, ITT

Lewis Hamilton:

„Gratulálok Sebnek. Mindent megtettem, amit tudtam, és mindent megtettünk, amit tudtunk. Mindketten remekül teljesítettünk ezen a hétvégén, de úgy ment el mellettem az egyenesben, mintha ott sem lettem volna. Olyan keményen kell dolgoznunk, amennyire csak tudunk, hogy lássuk, fel tudunk-e zárkózni. Van pár trükk az autójukban - megtettem, amit lehetett. Folytatni kell a munkát.”

Max Verstappen:

„Meglehetősen egyedül voltam, pláne az első 10-12 kör után. Eleinte kicsit kaotikus volt, meg kellett előznöm pár autót, de sikerült kimaradni a zűrből, utána pedig a magunk versenyét futottuk. Nagyon örülök, hogy dobogóra állhatok. Korábban pechesek voltunk, de nagyon boldog vagyok a mai nap miatt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nyerte a Belga Nagydíjat Hamilton előtt: őrült rajtbaleset Spában
Következő cikk Hülkenberg beismerte, hogy ő hibázott - Leclerc szerint is túltolta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország