Hamilton: Vettel szerződése megkönnyítette a dolgomat

Lewis Hamilton úgy fogalmazott: azzal, hogy Sebastian Vettel három évre aláírt a Ferrarival, sokkal könnyebbé vált az ő döntése a jövőt illetően. Úgy fest, karrierje végéig marad a Mercedesnél?

Hamiltonnak papíron nincs mitől tartania, hiszen 2018 végéig biztos a helye, Vettel szerződéshosszabbítása pedig más megvilágításba helyezi a lehetőségeket. Hamilton kiemelte, senkivel sem tárgyalt vagy tárgyal, nem emeli fel a telefont ilyen célból, és tudja, maradni fog a gyári Mercedesnél.

„Tudatják velem, hogy ki veszi fel a kapcsolatot a csapattal, ez pedig annak a nagyszerű kapcsolatnak tudható be, ami Totóhoz fűz”- mondta a brit.

„Nagyon nyitott velem azzal kapcsolatban, ki telefonál. Olykor érdekes hallani, hogy ki telefonált, és ki próbálja meg megkaparintani az ülésemet vagy a szomszédos ülést mellettem. Majd ezen hívások után látni azt, hogy milyen manőverek történnek – például azt, hogy Sebastian aláírt. Nem tudom, hogy bárki is számított volna arra, miszerint három évre ír alá”- okfejtett Hamilton.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

„Mindez nem sokat változtat esetemben, mert azt terveztem, hogy hosszabbítok a csapatommal, amit meg is fogunk tenni valamikor a szezon második felében, vagy valamikor az év vége felé. Tudom, hogy Toto azt mondta, a szezon végéig fogunk várni, mert általában véve így szeretek eljárni – nem sietünk. Még mindig van egy évem, szóval sok időnk van még. A legutóbbi szerződést a szezon közepén kötöttük meg.”

Még egyszer hangsúlyozta: nincs kapkodás, és ő sem vettel fel a kapcsolatot más alakulattal.

„Nem sietünk, és tudom, a csapat teljes mértékben elkötelezett irántam, én pedig sosem emeltem fel a telefont és beszéltem bármelyik másik csapattal. Nagyon is világossá tettem ezt a srácoknak. Nem próbálom meg mérlegelni az opcióimat, és ha így tennék, felhívnám Totót, elmondanám neki, hogy megnézem, milyen opcióim vannak. Jelen pillanatban nincs ilyen tervem.”

„Jó dolog Sebastian számára, hogy aláírt oda. Minden okkal történik, és az én tervemet illetően, amivel előálltam magamnak – miszerint abban az öt évben, vagy legyen bármennyi, mondjuk hat, ami maradt a sportban – helyére került a kirakó darabja, így sokkal könnyebben döntök a továbbiakat illetően”- zárta Hamilton.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Cikk típusa BRÉKING