Hamilton érzi a vérszagot, ezért van az F1-ben

Lewis Hamilton motivációja szemernyit sem csökkent: azért van a Forma-1-ben, hogy nyerjen, a szezon második felét pedig nagyon meg fogja nyomni.

Hamilton német értesülések szerint három évre szóló szerződéshosszabbítást akarna kicsikarni a Mercedestől, ami nagyjából 120 millió eurót jelentene számára 2019-2021 között. Ő még „ráér”, 2018 végéig biztos a helye, ellentétben Vettellel, aki úgy fogalmazott, az elkövetkező két hétben nem lesz hír a sorsáról. Addig is zajlik tovább a bajnoki csata, amibe óriási lendülettel veti bele magát Hamilton.

„Egy dolog biztosan elmondható részemről a szezon második felét illetően: ’a vérszag miatt vagyok itt’. Azért vagyok itt, hogy nyerjek. Azért, hogy maradjak. Ami a csapat iránti elkötelezettségemet illeti – azt gondolhatnád, hogy 200 nagydíj után hanyatlik a szenvedély vagy a győzelem iránti vágy, de erősebb, mint valaha. Ez izgalmas”- mondta a brit bajnok, aki a 200. versenyére készül.

Miközben a Ferrari elég kiegyensúlyozott volt eddig, a Mercedesnél rendre adódtak megbízhatósággal kapcsolatos problémák. Hamilton ennek ellenére nem érzi úgy, hogy ez veszélyt jelenthetne a továbbiakban.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

„Nem”- felelte. „Nem tudom kontrollálni azt, ami történni fog. Tudom, hogy a lehető legjobban fel vagyunk szerelkezve, hogy kezeljünk egy ilyen forgatókönyvet. Mentálisan készen állok, bármi is következzék, a csapat pedig megmutatta, mennyire egységesek vagyunk – pláne az utolsó futamon. A Ferrari volt a legkiegyensúlyozottabb idén, és ezért állnak az élen. Változtatni kell ezen, meg kell fordítani a dolgot, és nemcsak azt kell biztosítani, hogy folyamatosan célba érjünk, hanem azt is, hogy előttük legyünk, jobban teljesítsünk náluk.”

„Most tényleg ez a cél”- jelentette ki a brit. „Mindent erre kell fordítani. Ami engem illet, az első tíz verseny során talán volt pár olyan, melyeken jobban teljesíthettem volna, és azt akarom, hogy a következő kilenc futam 10-es legyen.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Pálya Spa-Francorchamps
Versenyzők Lewis Hamilton
Csapatok Mercedes
Cikk típusa BRÉKING