Ricciardo: repülőrajt esetén lehet, hogy sima lett volna a kezdés
Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo is helyesnek tartja a versenyirányítás döntését, miszerint sima állórajttal engedték el a mezőnyt. Az benne van, hogy ellenkező esetben elmaradt volna a karambol, jegyezte meg Ricciardo.
A futam előtt többször is elkezdett esni az eső Szingapúrban, majd negyedórával a rajt előtt ismét rákezdett. A versenyzők esőgumikra és intermediate köpenyekre váltottak, a versenyközpont pedig úgy döntött, elengedik a mezőnyt. Hamilton és Ricciardo nem bírálja a döntést, szerintük rendben voltak a feltételek.
„Szerintem remek volt. Nem volt olyan nedves a rajtrács, és mindig rosszabb, ha repülőrajtot veszel, mert akkor sokkal nagyobb a vízfüggöny, sokkal veszélyesebb a helyzet. Helyesen döntöttek”- mondta Hamilton.
További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat! ➞
Szerinte a baleset sem a változó körülmények miatt történt. „Nem gondolom. Úgy tűnt, Kimi remekül rajtolt. Sebastian nem olyan jól, és valamilyen oknál fogva… Nem láttam az egészet, de Kimi remekül lőtt ki - egy balszerencsés versenybaleset volt.”
Ricciardo egyetértett vele, szerinte is rendben volt, hogy útjára engedték a mezőnyt. „Igazuk volt azzal, hogy állórajtot rendeltek el, mert – mint azt Lewis is mondta - nem volt olyan rossz a rajtrács”- kezdte az okfejtést a második helyen végző ausztrál.
„Ha gördülőrajt lett volna, akkor szerintem semmi sem történt volna az 1-es kanyarban. Azért, mert ilyenkor megy tovább minden a korábbi sorrendben, és talán tiszta lett volna a dolog, kevésbé izgalmas a rajongóknak. Ettől függetlenül rendben volt a rajtrács. Peches a srácok számára, akik érintettek voltak az ütközésben, de nem gondolom, hogy a stewardok döntését vagy Charlie-t hibáztathatnák a versenykezdésért. Eléggé rendben volt és fair.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.