A Mercedes elkeni a gumikat a Hungaroringen, valamit ki kell találni szombatra

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sem tagadja a tényt, miszerint egyelőre nem úgy fekszik a W09 a magyar pályán, mint azt szeretnék. Hamilton reméli, este sikerül rálelni a helyes útra.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09

Manuel Goria / Motorsport Images

Hamilton mindkét edzést az ötödik helyen zárta, és jól látható volt, hogy a Mercedes egyelőre nem mozog túl otthonosan a Hungaroringen, a versenyzők küzdenek vele, hátul nincs meg a kellő tapadás.

„Relatív normális nap volt”- kezdte az értékelést Hamilton. „Mint arra számítottunk, elég gyorsak voltak a Ferrarik és a Red Bullok, és kicsit jobb tempóval bírtak, mint mi. Vár ránk némi munka ma este. Ez egy trükkös pálya, a gumik túlmelegszenek; a hátsó abroncsok jelentik a legnagyobb gondot, az, hogy vigyázz rájuk.”

„A ma tapasztalt hőmérsékletek és a pálya vonalvezetése – kanyar kanyart követ rajta – miatt tényleg fogós a gumiknak, nincs idejük lehűlni. Most átvesszük az eddigieket, mélyre ásunk, megpróbálunk rájönni, milyen módosításokat kell elvégezni máról holnapra. Remélem, ma rálelünk valamire, és azt is, hogy holnap száraz lesz a pálya, így le tudjuk tesztelni, bármilyen módosítást hajtsunk is végre.”

Még több F1 hír:

Bottas is „duplázott”, ő mindkét alkalommal a hatodik lett csapattársa mögött. „Ez nem volt egy könnyű nap; nehéz volt vezetni a kocsit, szenvedtem azzal, hogy egymásba fűzzem a köröket, különösen az első edzésen”- fejtette ki.

„A második edzésre sikerült javítani a beállításon, de még mindig van mit tenni. Ez egy nehéz pálya, egy remekül kiegyensúlyozott kocsira van szükséged ahhoz, hogy minden kanyart jól vegyél, el kell érni, hogy stabilabb legyen a gép. Az előrejelzés szerint holnap változni fog a szélirány, ezt is számításba kell venni.”

„Az is nehezen ment, hogy kiegyensúlyozottan működjenek az ultralágy abroncsok, gondunk volt a túlmelegedéssel. Nehéz előzni itt, nagyon fontos a pályán szerzett pozíció, és annál jobb, minél kevesebbszer cserélsz kereket. A Red Bull és a Ferrari gyors, mint arra számítottunk; nagyon szoros lesz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso ott akar lenni a tűz közelében a Magyar Nagydíjon
Következő cikk A Haas nagyon gyors volt Grosjeannal délután a Hungaroringen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország