Motorsport.com hírek

A Ferrari reméli, 2018 végére sikerül megegyezni a Liberty Mediával

Sergio Marchionne kedden Genfben „vendégszerepelt”, ahol természetesen a Forma-1-ről is kérdezték az FCA konszern elnökét.

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Sutton Images

Továbbra sincs meg a közös nevező az F1 új vezetősége és a Ferrari között, érdekellentétek húzódnak a háttérben mind az anyagiak, mind a 2021-től érvényes technológiai vonal tekintetében. Az olasz gyártó nem akarja, hogy egységesítsék a motorok bizonyos komponenseit, a túl egyszerű hajtáslánc sem fekszik nekik, ha már ennyi energiát és pénzt öltek a hibridbe. Marchionne Genfben még egyszer pontosította a korábban elhangzottakat, kiemelve, hogy nem akarnak mindenképpen kiszállni, reménykednek a megoldásban és a közös jövőben.

„Nem azt mondtam, hogy elhagyjuk a Forma-1-et 2020-ban, hanem azt, hogy ha nem tudjuk elsimítani az ellentéteinket, akkor távozni fogunk”- fogalmazott az FCA elnöke Genfben.

„Mi versenyzünk a legrégebb óta ebben a formulában bárki közül. Mi értjük a sportot. Határozottan nehéz elképzelni az F1-et a Ferrari nélkül, szóval őszintén remélem, át tudjuk verekedni magunkat ezen. Párbeszédet folytatunk a Liberty Mediával, és remélem, találunk egy utat, az év végére pedig előre tudunk lépni az ügyben. Ha nem, hallani fog róla!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Technikai elemzés: Hozzánőtt a Ferrari rövid autója a Mercedeséhez
Következő cikk Így fest a 2018-as versenynaptár – 21 nagydíj, 3 motor

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország