A Force India egyelőre rövid gyeplőn fogja tartani Ocont és Pérezt

Otmar Szafnauer kijelentette, addig nincs szabad versengés Esteban Ocon és Sergio Pérez között, amíg a felek nem győzik meg őket arról, hogy kiérdemelték ezt. A kezdeti jelek pozitívak, de egyelőre ez nem elég.

A Force India műveleti vezetője a Motorsport.com kérdésére felelve elmondta, „a negyedik hely bebiztosítása után mindenkivel le fognak ülni, meglátják, hogy versenyezhetnek-e ismét egymás ellen”.

Az is benne van a pakliban, hogy 2018 elején is alkalmazni kell ezt a filozófiát, amennyiben Ocon és Pérez nem győzi meg őket arról, hogy tisztán és fair módon tudnak vívni egymással. Szafnauer reméli, erre nem kerül sor, beáll a régi rend.

„Mindig a csapat az első. Ha be tudják bizonyítani nekünk az idei évet követően, hogy értelmesen tudnak együtt versenyezni, akkor biztosan fontolóra vesszük. Hülkenberg és Checo ésszerűen versenyeztek együtt, nem mentek egymásba. Ha ismét ez a forgatókönyv, akkor nincs okunk folyamatosan csapatutasítást alkalmazni”- fejtette ki.

Szerinte a Japán GP és az, ahogy a versenyzők kezelték az új szabályokat, remek példája annak, hogy Ocon és Pérez is vette az üzenetet.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

„Mindketten okos rácok és remélhetőleg gyorsan megtanulják a leckét – szerintem így van. Mindig is az volt a filozófiánk, hogy maximalizáljuk a csapat potenciálját, és meg kell tennünk, ami szükséges, hogy maximalizáljuk a csapat potenciálját”- magyarázta Szafnauer.

„Általában ez úgy szól: hagyjuk őket versenyezni, hagyjuk, olyan gyorsan menjenek, amennyire csak tudnak, hogy maximalizálják a csapat potenciálját. Amint elkezdenek sokszor ütközni egymással, akkor az nem maximalizálja a csapat potenciálját, tehát valami mást kell tennünk, hogy maximalizáljuk a csapat potenciálját. Pontosan ezt tettük”- szögezte le. „Akkor fogjuk hagyni, hogy versengjenek egymással, ha örömmel tesszük azt, és akkor, ha hisszük, ez jobb, mintha visszafognánk őket. De még nem tartunk itt."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Esteban Ocon , Sergio Perez
Csapatok Force India
Cikk típusa BRÉKING