Button: idővel, de Hamilton befoghatja Schumachert

Jenson Button szerint Lewis Hamiltonnak esélye lehet rá, hogy hét címet szerezzen a Forma-1-ben, beérve Michael Schumachert. A 2009-es világbajnok beszélt arról is, mi a baja a mostani F1-gyel.

Hamilton a negyedik címére hajt idén, sorra szerzi a pole-okat, jelenleg 59 pont az előnye Vettellel szemben. Pár évig még vélhetően a mezőny tagja lesz a brit, ami akár azt is jelentheti, hogy befogja a ranglistán első Schumachert – mondja Button.

„Az időmérők tekintetében legyőzte Michaelt. Ami a címeket illeti, még vár rá némi út”- mondta Button tegnap a BBC-nek. „Szerintem őszintén mondhatjuk, hogy nagyon jó esélye van idén a győzelemre. Remélem, megnyeri, mert a tavalyi év nagyon kemény volt számára, nagyon peches volt, míg az idei év mellészegődött, megérdemli a címet.”

„Ha a puszta eredményeket nézzük, Michael még mindig a legnagyobb, de ha Lewis a sportban marad, ha versenyképes marad, akkor a hét cím közelébe kerülhet. Idővel majd megtudjuk.”

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Hamiltonnal kapcsolatban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy rosszul idézték a szavait a minap: nem honfitársára mondta azt, hogy „furcsa”, hanem kettejük kapcsolatára. Ezért is fontos, hogy a könyvét olvassák az emberek, ne a kiollózott cikkeket, mert a kötetben az ő szavai szerepelnek, nincsenek kiragadva a kontextusból.

 

Ezt követően feltették neki a kérdést: mitől szabadítaná meg a jelenlegi Forma-1-et?

„Kizárólag versenyzői szemszögből nézve megpróbálnék megszabadulni a DRS-től”- felelte. „Senkit sem hoznak izgalomba ezek a manőverek, lehet, ön is meg akarna szabadulni tőlük. Találjunk más módot arra, hogy megkönnyítsük kicsit az előzéseket, így valódi csaták mehetnek a pozíciókért, büszke lehetsz azokra a megmozdulásokra.”

„De a legnagyobb gond valószínűleg a hang”- jegyezte meg. „Az 1.6 literes V6-osok nem szólnak valami remekül. Határozottan idős versenyző vagyok, amikor azt mondom, ’Emlékszem a régi szép időkre a V10-es és V8-as motorokkal’, de tényleg régi szép idők voltak, 21 ezerig pörögtek fel. A világ megváltozott, persze, meg kell próbálni zöldebbnek lenni, elektromosságot használni, hibridet. De az igazi versenyző azt mondja, csak a V10.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button , Lewis Hamilton , Michael Schumacher
Cikk típusa Motorsport.com hírek