Motorsport.com hírek

Brawn: a Ferrari nyerni tud Monacóban, ismét ott lesznek a szeren

Ross Brawn beszélt korábbi csapata formájáról, és úgy gondolja, a Ferrari remek esélyekkel bír a hercegség utcáin. A FOM sportügyeiért felelős Brawn még nem jelentené ki, hogy ismét Mercedes-dominancia van az F1-ben.

Antonio Giovinazzi, Ferrari SF71H

Antonio Giovinazzi, Ferrari SF71H

Bakuban és Barcelonában is Hamilton nyert, de maga a brit is elismerte, hogy két hete érezte először úgy, minden visszatért a korábbi kerékvágásba, míg Azerbajdzsánban sokkal inkább a körülmények révén diadalmaskodhatott. Brawn a Ferrari szemszögéből is elemezte a történteket, kiemelve, hogy az olasz csapat gyengélkedett az első európai hétvégén.

„Idén először láttunk olyat, hogy gyenge formában volt a Ferrari”- mondta Brawn a Speedweek szerint. „Az első négy versenyhétvégén mindig az élen harcolt a Scuderia, a polért és a győzelemért mentek, amiből azt lehet gyanítani, hogy az SF71H a legjobb autó”- jegyezte meg a brit, aki egy ideje már a FOM kötelékében dolgozik a sport jövőjén.

Miközben a Mercedesnél „átkozottul aggódnak” a monacói verseny miatt, Brawn úgy véli, a Ferrari visszavághat ezen a hétvégén.

„Úgy vélem, a Ferrari visszavág Monacóban, pontosan úgy, mint a Red Bull Racing, mely már Spanyolországban is erős volt, csak épp az nem jött össze nekik, hogy beleszóljanak a polért és a győzelemért vívott küzdelembe. Idén először volt egész hétvégén domináns csapat a Mercedes”- utalt vissza a Spanyol GP-re. „Hamilton zsinórban másodjára nyert a barcelonai győzelem révén, ugyanakkor sokkal fölényesebb teljesítményt mutattak, mint az utcai versenyen Bakuban. Szuper hétvégéje volt Hamiltonnak, hihetetlen volt, mindenekelőtt a versenyen. Mindazonáltal arra számítok, hogy Monacóban a Ferrari ismét ott lesz a szeren, és abban is biztos vagyok, nyerni tudnak Monacóban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Volt, hogy egyszerre majdnem fél napot is szenvedett egy tetoválásért Hamilton
Következő cikk Mercedes: tavaly fájdalmas lecke volt Monaco, de tanultunk belőle

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország