Motorsport.com hírek

Bottas: elérhetetlen a Red Bull Monacóban

Valtteri Bottas az ötödik rajtkockát bérelte ki Monacóban, ami némileg reflektál a W09 képességeire. Csapattársa kettővel előtte végzett az időmérőn, Bottas szerint ez javítja az összképet.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09

Andrew Hone / Motorsport Images

Bottas 1:11.441-es köre azt jelentette, hogy több mint 6 tizedet kapott Ricciardótól, Hamilton pedig két hellyel előrébb állhat fel a rajtrácsra vasárnap. A Mercedes finn versenyzője elmondta, nem érzi magát kifogástalanul az autóban, ugyanakkor azzal is kalkuláltak, hogy Monaco nem az ő felségterületük.

„Nem éreztem magam 100 százalékosan a kocsiban, de tudtuk, hogy itt nehezebb lesz. A beállítás sokkal jobb lett, mint tegnap előtt volt, sokkal jobb érzés volt vezetni a kocsit”- mondta a finn versenyző.

„Sokkal inkább a tapadás volt a hátráltató tényező, semmint az egyensúly. Olyan volt, mintha mindenhol csak csúszkálnánk, hiányozna a tapadás. Nem láttam még az összevetést az én köröm és Lewis köre között, de pár tized lehetett benne.”

„Az utolsó edzés kicsit zűrös volt. Nem is tudom… Holnap meglátjuk, még sok minden történhet. Az jó, hogy legalább egyikőnk ott van Daniel mögött, ezzel szerencsések voltunk. Nagyon gyorsak itt (a Red Bullok), elérhetetlenek, de várjuk ki a holnapot. Igen, elég fogós ez most nekünk, de Lewis a harmadik, szóval nem katasztrofális. Holnap az lesz a nehéz rész, amikor elrajtolunk a hiperlággyal.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szórakoztatóbb Monacói Nagydíjra számít, mint tavaly
Következő cikk Vettel kidolgozta a tervet Ricciardo ellen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország