Mercedes: nincs naiv optimizmus a csapatnál az előnyünket illetően

Toto Wolff leszögezte, nem dőlnek hátra a Mercedesnél, tudják, hogy riválisaik mindent megtesznek majd azért, hogy kemény küzdelmet szolgáltassanak számukra. Az alakulat főnöke és részvényese kitért Valtteri Bottas közel sem könnyű helyzetére is.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09 leads at the start of the race

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09 leads at the start of the race

Simon Galloway / Motorsport Images

A Mercedes megnyerő formát mutatott Szingapúrban, amit egy olyan pálya követ, mely történetesen nekik fekszik az eddigi eredmények alapján. Wolff ennek ellenére óvatos, hiszen idén már nem egyszer láthattunk olyat, hogy borult a papírforma, és az esélytelenebbnek vélt fél került ki győztesként.

„Kitűnő teljesítményt mutattunk Szingapúrban, a győzelem pedig fantasztikus jutalom volt a kemény munkáért cserébe”- mondta a csapatfőnök. „Ugyanakkor megerősítést nyert egy másik pont: nincs könnyű győzelem ebben a szezonban. Minden cseppnyi teljesítményért keményen kell harcolnunk, hogy esélyünk legyen a győzelmekért vívni.”

„A küzdelem Oroszországban fog folytatódni. Rendelkezik pár érdekes karakterisztikával a Szocsi Autodrom, különös tekintettel a hosszú egyenesre a 2-es kanyar előtt, amitől nagyon nagy kihívás lesz a rajt. Miután a futam szeptemberben lesz, újra ahhoz hasonló időjárásban lesz részünk, mint 2014-ben és 2015-ben, amikor október elején volt az Orosz Nagydíj. Nem rendelkezünk adatokkal a jelenlegi autókról ilyen körülmények között, ez pedig egy újabb kihívással bővíti a versenyt. Jó mutatókkal bírunk Szocsiban, de tudjuk, a Ferrari és a Red Bull mindent bele fog adni, hogy megszakítsa a győzelmi sorozatunkat, szóval olyan keményen kell majd harcolnunk, mint mindig, hogy olyan sok pontot hozzunk haza, amennyit csak lehet.”

Még több F1 hír:

Hamilton 40, a Mercedes 37 pontos előnnyel várja a folytatást, és Wolff megjegyezte, szó sincs arról, hogy kényelmesen lehet babusgatni a pontkészletet.

 

„Nyilvánvaló, jobb az, ha az élen vagy, semmint fordítva, de még hat verseny van hátra, sok pontot lehet szerezni, szóval ettől nem vagyunk kényelmes helyzetben”- nyilatkozta. „Továbbra is minden egyes edzésre koncentrálni fogunk, próbáljuk optimalizálni az autót minden lehetséges területen – és a futamgyőzelemre hajtunk. Nem uralkodik naiv optimizmus a csapatban a helyzetünket illetően: nagyon pozitívak vagyunk, tele energiával, a gyárak pezsegnek, és izgatottan várjuk a harcot, amiben határozottan részünk lesz a következő hat futamon.”

Bottas nincs könnyű helyzetben: év elején peches volt, részéről is becsúszott pár hiba, és nemrég elmondta, a harmadik hely lesz a célja egyéniben.

„Minden versenyző számára nehéz ebben a helyzetben lenni, mert minden, amiről álmodsz, és amiért dolgozol, hogy megnyerd a világbajnokságot”- mondta Wolff. „Nagyon nehéz kezelni, amikor realizálod, hogy többé már nem veszel részt a hajtóvadászatban. De Valtteri megmutatta, hogy rendelkezik a tempóval, a tehetséggel, és a munkamorállal, hogy nyerjen egy Mercedesszel. Mindig csapatjátékos volt, és ez az egyik nagyszerű vonás a karakterében. Valtteri futamokat nyerhetett volna idén, de minden ellene volt. Ugyanakkor a szerencse nem egyirányú utca; tudom, Valtteri minden összetevővel rendelkezik, hogy nyerjen ezen a szinten. Folytatnia kell a kemény munkát a fejlődés érdekében, és bíznia, hogy elérkezik az ő ideje.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne a Formula E-ben tesztelt: irány az elektromos széria?
Következő cikk Vandoorne sorsa intő jel lehet Norris számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország