A Mercedes elmondta, miért „hajtották” Bottast a Q3-ig

megosztás
hozzászólás
A Mercedes elmondta, miért „hajtották” Bottast a Q3-ig
2018. aug. 25. 17:27

Fontos szerepet szánt a Mercedes Valtteri Bottasnak, akinek elég lett volna, ha csak a Q1-ben hajt pályára, hiszen büntetés miatt mindenképp a rajtrács végére kerül. Az időjárás végül áthúzta a tervet, de senkinek sem származott belőle hátránya.

Bottas esetében büntetéssel járt az új fejlesztésű hajtáslánc beépítése, ezért teljesen felesleges volt számára, hogy rámenjen a köridőkre. Ebből fakadóan máshogy kellett hozzáállnia a belga menethez.

„Kicsit furcsa érzés volt a ma délután – nagyon máshogy állsz az időmérőhöz, ha tudod, nem számít az eredmény, mert úgyis a rajtrács végéről kell rajtolnod”- mondta a finn. „Eleinte az volt a tervünk, hogy csak a Q1-ben megyünk ki, de nem sokkal az első etap után módosítottunk rajta, mert úgy gondoltuk, szélárnyékot tudok adni Lewisnak. A Q3-ban elkezdett esni, így végül letettünk erről.”

F1 2018: PC-re, PS4-re és Xbox One-ra – szerezd be a játékot, ITT

„Szerencsére mindez nem igazán ártott az eredeti tervünknek, ugyanis a lágy abroncson teljesítettem az időmérőt – ezzel akartuk kezdeni a futamot is. Biztos vagyok benne, lesz rá lehetőségem holnap, hogy felzárkózzak. Lehet előzni ezen a pályán, nagyon jó autónk van itt, szóval már nagyon várom. Ezzel egyszerre megpróbálom élvezni is.”

Még több F1 hír:

A Mercedes csapatfőnöke elismerően beszélt mindkét versenyzőjéről. „Nagyszerű kör volt Lewistól a végén, amivel megszerezte a pole-t – ismét megmutatta, senki mást sem akarnál az autóban akkor, ha nyomás alatt vagy. Nagyon szoros csata volt a Ferrarival, egészen addig, amíg megérkezett az eső a Q3-ban – és egyre szorosabb lett, ahogy haladtunk előre. Amikor elkezdett esni, úgy döntöttünk, megtankolunk, és legjobb esélyt biztosítjuk Lewisnak a pole-hoz – ez bizonyult helyes döntésnek. Lewis szelte át először a célvonalat, így aggódtunk, hogy rossz volt az időzítés. Végül nem számított, mert három briliáns szektort hozott össze, kellemes előnnyel megszerezve a pole-t”- mondta Wolff.

„Ami Valtterit illeti, letettünk a tervről, hogy szélárnyékot adjon Lewisnak, amikor megérkezett az eső, mivel túl kockázatos lett volna. Ma láttuk megvillanni az igazi teljesítményét a rövid időmérője alatt, és remélem, holnap jól tudja használni mindezt, amikor a rajtrács végéről kezd.”

Következő Forma-1 cikk
Räikkönen nem tudja, miért így jártak el a belga időmérőn

Előző cikk

Räikkönen nem tudja, miért így jártak el a belga időmérőn

Következő cikk

Jól működik a Honda a Toro Rossóban a Belga Nagydíjon

Jól működik a Honda a Toro Rossóban a Belga Nagydíjon
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Alesemény Időmérő edzés
Versenyzők Valtteri Bottas Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás
Cikk típusa Hírek