A McLaren kereskedelmi okokból akarja „felszabadítani” a hátsó szárnyat

megosztás
hozzászólás
A McLaren kereskedelmi okokból akarja „felszabadítani” a hátsó szárnyat
2017. nov. 24. 17:09

Zak Brown elhintette, több céggel is aláírtak, a jelenlegi autók pedig nem valami eltalált konstrukciók kereskedelmi szempontból, így megkezdik a felületek felszabadítását. Ennek a műveletnek lehet az áldozata a motorborítás.

Fernando Alonso, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Zak Brown, McLaren Executive Director
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Max Verstappen, Red Bull Racing RB13, Fernando Alonso, McLaren MCL32
Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W08, passes Fernando Alonso, McLaren MCL32

Mint kiderült, hasznos tud lenni a nagy motorborítás, ugyanis remek hely a kötelezően megjelenítendő rajtszám számára, nem beszélve a szponzorokról. A T-szárny biztosan lekerül 2018-ban, az uszonyt illetően a csapatok mellette voksoltak egy szóbeli megállapodás formájában, de egyvalaki meggondolta magát.

„Egy hónappal korábban volt egy meeting, én pedig azt gondoltam, mindnyájan megállapodtunk valamiben: meghagyjuk az uszonyt és arra tesszük fel a rajtszámot”- kezdte az okfejtést Christian Horner. „Miután távoztunk a meetingről, a dolgok megváltoztak, Zak (Brown) úgy döntött, nem látja a hátsó szárnyat – nyilvánvalóan aláírt egy jelentős szponzorral jövőre, és próbál olyan nagy megjelenést biztosítani neki, amekkorát csak tud. A McLaren prezentált egy másik változatot, amire a mérnökök azt mondták, ’elcseszi a hátsó szárnyat, nem akarjuk’”- idézte fel.

„Nem igazán tudom, hogy állunk most, mi lesz jövőre. Talán ezen a hétvégén ismét beszélni tudunk Zakkel, meggyőzhetjük róla, hogy tegyük vissza az uszonyt”- jegyezte meg.

Brown nem sokkal később nyilatkozott, megerősítve, hogy kereskedelmi szempontok vezérlik őket, amikor a hátsó szárny felszabadítása mellett állnak ki.

„A hátsó szárny egy nagyon értékes pont a versenyautón, amit blokkol a jelenlegi motorborítás. Úgy vélem, a meetingek során nem vesszük eléggé figyelembe a kereskedelmi oldalt bizonyos technikai kérdésekben: az első szárny többé már nem alkalmas kereskedelmi szempontból, a karosszériát terelőlapok és aerodinamikai eszközök blokkolják, és ott van ez a nagy uszony, ami a hátsó szárnyat blokkolja. Fel akarunk szabadítani pár pontot kereskedelmi célokból”- erősítette meg.

„Jól sikerült a harmadik negyedévünk, aláírtunk két szponzorral, akiket még nem jelentettünk be”- mondta az amerikai. „Az egyik amerikai gyökerekkel bír, szóval az emberek több nagyszerű brandet láthatnak jövőre a McLareneken.”

Következő Forma-1 cikk

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Abu Dhabi Nagydíj
Helyszín Yas Marina Circuit
Csapatok Red Bull Racing, McLaren
Cikk típusa Motorsport.com hírek