Magyar Nagydíj - a 2019-es futam után indulhatnak a fejlesztések

A jövő évi versenyhétvége után kezdődhetnek meg a stratégiai fejlesztési programban szereplő beruházások a Hungaroring területén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtját megelőző sajtótájékoztatóján.

Podium celebrations

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A politikus a verseny előtt találkozott Chase Careyvel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló amerikai Liberty Media képviselőjével, akivel a magyar futam jövőjéről is tárgyaltak.

"Pozitív hangulatú megbeszélésen vagyunk túl, amelyen Carey úr elmondta, hogy ők 21, nemzeti sajátosságokra büszke, és azokkal rendelkező helyszínt kívánnak látni a versenynaptárban, és nincs szükségük 21 ugyanolyan, uniformizált futamra" - nyilatkozta az egyeztetés után Szijjártó Péter. Hozzátette: ez az elképzelés előnyös Budapest és Magyarország számára.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy Chase Carey stratégiájának lényege, hogy egy-egy Forma-1-es nagydíj ne egy hétvégi, hanem egy teljes hetet átfogó program legyen, s mivel Budapest adottságai ennek a megvalósítását lehetővé teszik, így jövőre már a Magyar Nagydíj is ezt a koncepciót fogja követni.

"A 2019-es futamot követően a stratégiai fejlesztési programnak megfelelően előtérbe helyezett és szükségesnek tartott átalakításokat el fogjuk végezni, és ahogy megígértük, az ehhez szükséges forrásallokációs és jogalkotási folyamatokat szintén időben végrehajtjuk" - jelentette ki Szijjártó Péter. Elmondta azt is, hogy a beruházások elvégzésére a reális idősáv a 2019-es és a 2020-as GP közötti időszak, ezért jövő év tavaszáig el kell végezni a jogalkotási munkákat és a szükséges források elkülönítését.

"Kell egy fenntartható terv a Hungaroring részéről, ugyanakkor miután a választások olyan eredményeket hoztak, amilyeneket, a politikai stabilitás kapcsán kevesen fogalmazhatnak meg kételyeket. Mindenki nyugodt lehet, hogy ha a kormányzat elhatároz valamit, akkor azt végig is viszi  - fogalmazott a külügyminiszter.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy azt kérte a Hungaroring vezetőitől, amikor az átalakításokról gondolkodnak, ne felejtsék el, hogy a mogyoródi pályának meg kell maradnia "hungarikumnak, és nem szabad elveszíteni azokat a specifikumokat, amelyek miatt 1986 óta olyan sokan szerelmesek ebbe a pályába és a Magyar Nagydíjba."
A miniszter hangsúlyozta, a 2026-ig érvényes szerződéssel rendelkező Magyar Nagydíj gazdasági hatása egyértelműen pozitív, a tavalyi évben mintegy 30 milliárd forintnyi gazdasági aktivitás valósult meg a mogyoródi F1-es hétvége nyomán.

"Ez három tételből állt össze: a magyar gazdaságra, GDP-re történő hatásból, az adó- és járulékbevétel növekményből, valamint a számszerűsíthető médiamegjelenésekből" - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: mivel az idén jobban fogytak a jegyek, s többen látogattak ki a Hungaroringre, mint tavaly, valamint a Forma-1 globálisan is nagyobb publicitást kap, ezt a gazdasági hatást ebben az esztendőben az előző évinél is nagyobbra becsülik.

forrás: MTI

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen úgy érzi, jó versenyt ment, de csalódott a harmadik hellyel
Következő cikk Ferrari: Hosszú még a szezon…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország