Hivatalos: Szirotkin lesz Stroll csapattársa a Williamsnél

A Williams-csapat bejelentette, hogy Szergej Szirotkin lesz Lance Stroll csapattársa, így a mezőny legfiatalabb párosával vágnak neki 2018-nak.

A 22 éves versenyző 2015-ben és 2016-ban is harmadik helyen zárt a GP2-ben, előtte olyan sorozatokban indult, mint az AutoGP WS és az olasz Formula Abarth.

A Sauber és a gyári Renault tesztpilótájaként is dolgozott, de a francia csapat ifjabb Sainz mellett voksolt, amikor Palmer utódlását kellett megoldani. Szirotkin jól teljesített a Williams tesztjein, erős anyagi háttere szintén nyomós érv volt a leigazolásában.

Szirotkin lesz a második újonc a mezőnyben Charles Leclerc érkezését követően, szerződtetése egyben azt eredményezi, hogy Kvyat után továbbra is lesz orosz versenyző az F1-ben.

A fiatal orosz versenyző 2010-ben kezdte professzionális pályafutását a formulaautók világában. Az első komolyabb eredményét a Formula Abarth European Series-ben érte el, amit rögtön meg is nyert. Még abban az évben, 2011-ben a Formula Abarth Italian Series-t is behúzta.

 

2012-ben az Auto GP World Series-ben egy harmadik hellyel zárta az idényt, miközben az olasz F3-ban és a Formula Renault 3.5 Series-ben is próbára tette magát. 2014-ben a Sauber F1 Team tesztpilótája volt, és továbbra is a Formula Renault bajnokságban indult.

2015-ben az első GP2-es évét a harmadik helyen fejezte be, majd 2016-ra a Renault F1 Team-hez került tesztpilótaként. Ezt a szezont ugyancsak a harmadik helyen abszolválat az immáron F2 néven futó szériában. 2017-ben a Renault tesztpilótájaként az Orosz, a Spanyol, az Osztrák, és a Maláj Nagydíj szabadedzésén gurulhatott pályára a királykategóriában.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll , Robert Kubica , Sergey Sirotkin
Csapatok Williams
Cikk típusa Motorsport.com hírek