BRÉKING

A Renault Ricciardóra is ráhajtott a motorügylet során!

Mint kiderült, Daniel Ricciardo is szerepelt a Renault „kívánságlistáján” arra az esetre, ha a riválisok változást akarnak a motorpartneri felállásban. Végül ifjabb Carlos Sainz lett a befutó.

Daniel Ricciardo, Red Bull Racing and Nico Hulkenberg, Renault Sport F1 Team

Fotót készítette: Sutton Images

Ricciardo idei teljesítménye magáért beszél és elég meggyőző: győzelem Bakuban, rendszeres dobogók. Nem csoda, hogy a Renault vett egy merész fordulatot, és kijelentette: ha azt akarják, hogy a Toro Rosso helyett a McLarennek adjanak motorokat, akkor Ricciardóra van szükségük a Red Bull táborából, és nem Sainzra. A tárgyalások megfeneklettek ezen a ponton, ugyanis a Red Bull semmiképp sem akarta elengedni Ricciardót, akinek 2018 végéig van érvényes szerződése.

Az ausztrál versenyző lesz a jövő évi pilótapiac egyik kulcsfigurája, ugyanis életében először szabadon dönthet a jövőjéről. A Red Bull végül nem ment bele az alkuba, ragaszkodtak Ricciardóhoz, így a Renault-nak „be kellett érnie” Sainz-cal – igaz, ezt a lépést még mindig nem erősítették meg a felek. Úgy tudni, Sainz már Malajziában beülhet a Renault-ba, jövőre pedig teljes évet fut a csapatnál – azzal a feltétellel, hogy egy évvel később visszakaphatja a Red Bull, ha szükség lenne rá valamelyik alakulatnál.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Sainz helyére a Red Bull Junior keret francia tagja, Pierre Gasly ülhet be, aki idén a Super Formulában tartja formában magát.

Palmer érvényes szerződése sem jelent akadályt az idő előtti cseréhez: a Renault jóvátételt fizet a sértett félnek. A brit versenyző állította, ki fogja tölteni a szerződésben foglalt időt.

„Szerződésem van. Még hét versenyem van idén. Az elmúlt 35 futamon sok utalás volt arra, hogy lehet, nem leszek ott a következőn, vagy az elkövetkező pár versenyen – szóval ebben semmi új sincs számomra. Semmilyen hatással sincs rám. A legtöbb versenyen ez volt a téma, semmi sem változott.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: 4 éves szerződést írt alá Szingapúr a Forma-1-ben
Következő cikk Alonso csak 1 évre akar aláírni a McLaren-Renault-hoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország