Red Bull: egyszerű döntés volt, hogy átálljunk a Hondára

megosztás
hozzászólás
Red Bull: egyszerű döntés volt, hogy átálljunk a Hondára
2018. jún. 19. 16:04

Christian Horner szavai alapján meggyőző kilátásokkal kecsegtet a Honda, ugyanis egy egyszerű döntést emleget a partnerváltás kapcsán. A Red Bull Racing vezetője bízik a Renault kitartó támogatásában.

A Red Bull csapatfőnöke elmondta, a keddi bejelentés nem jelenti azt, hogy feladnák 2018-at, hiszen kívülállókként esélyesek még, két nagydíjat nyertek eddig, a Renault pedig „rendületlenül támogatni fogja őket, ahogy tették azt az elmúlt 11 szezonban”. Horner a továbbiakban elmagyarázta, mi volt a vezérmotívum a motorváltás mögött, és azt is hozzátette, hogy nem volt túl bonyolult az utolsó lépés megtétele.

„A Montrealban szerzett információkra alapoztuk a döntésünket – a döntést a mérnöki oldal vezérelte, legvégül pedig elég egyszerű volt”- mondta a Red Bull csapatfőnöke a vállalat interjújában.

„Úgy éreztük, megfelelő az időzítés, nem akartuk késleltetni a dolgokat, azt, hogy még több időt emésszen fel, és a Renault is nagyon érdekelt volt abban, hogy olyan hamar megszülessen a döntés, amennyire csak lehet, hogy az ő terveik is készen álljanak. Tehát úgy éreztük, megfelelő az időzítés, hogy elkötelezzük magunkat, döntsünk, így született meg a mai bejelentés.”

„Kivételes helyzetben voltunk, ugyanis az első sorból figyelhettük azt, hogyan fejlődik a Honda a fiókcsapatunknál, a Toro Rossónál, mindezt összevetve a saját motorszállítónk fejlődésével. Remek volt látni ezt a fejlődést”- jegyezte meg. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Honda szépen lépked előre, jól fejlődnek a teljesítmény és a megbízhatóság terén is, így meghoztuk azt a nehéz döntést, hogy 2019-től lecseréljük a hajtásláncot valami újra, mindezt 12 szezon után.”

A Honda részéről az az első cél, hogy ne csökkenjen a csapat teljesítménye, majd ezt követően lehet felfelé ívelő pályára állni. Horner szerint nem kérdés, mit kell szem előtt tartani.

„Csapatként eltökéltek vagyunk, hogy tovább csökkentsük a hátrányt a közvetlen ellenfeleinkkel szemben”- mondta. „Az elmúlt években ezzel próbálkoztunk, és a hajtáslánc természetesen létfontosságú elem egy F1-kocsiban – magabiztosak vagyunk, hogy a Honda rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával, a megfelelő forrásokkal, a megfelelő technikai kapacitással és elszántsággal, hogy segítsenek minket feladatunkban, mely abban áll, hogy lecsökkentsünk a Ferrarival és Mercedesszel szembeni hátrányunkat.”

Még több F1 hír:

Azt nem tagadja, hogy mennyire fontos és hasznos volt az, hogy a Honda együtt dolgozik a Toro Rossóval.

„Úgy vélem, rendkívül hasznos volt a Honda számára a Toro Rossóval ápolt kapcsolat. Természetesen a Red Bull Technology érintett a Toro Rosso ügyeiben, köszönhetően a váltónak és további dolgoknak, tehát vannak szinergiák ezen a téren, ez a döntés pedig segít, hogy továbbiakat alakítsunk ki a két csapat között, hiszen mindkettő ugyanazt az erőforrást használja. Szóval igen, határozottan van haszna a közös beszállítónak – a Honda számára, és a Red Bull f1-es tevékenységeinek is.”

Következő Forma-1 cikk
A Haas szerint 2019-re nem lassulnak be az autók, és a 110 kg valódi előrelépés

Előző cikk

A Haas szerint 2019-re nem lassulnak be az autók, és a 110 kg valódi előrelépés

Következő cikk

Osztrák GP: A Mercedes és a Ferrari megosztotta a gumistratégiát

Osztrák GP: A Mercedes és a Ferrari megosztotta a gumistratégiát

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Red Bull Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek