Motorsport.com hírek

Nem véletlen, hogy négy digitális sáv fut végig a Mercedes W09-en

A Mercedes AMG módosított valamelyest a tavaly alkalmazott festésen, aminek okairól a dizájnfelelősök beszéltek a csütörtöki bemutató előtt.

Mercedes AMG F1 W09

Mercedes AMG F1 W09

Mercedes AMG

A csapat dizájnfelelőse (Sam) elmondta, már tavaly júliusban, az Osztrák Nagydíj alatt megkezdték a 2018-as megjelenés tervezését, ekkor ültek össze első alkalommal, hogy átvegyék a W08 aktuális festését – azt, hogyan mutat pályán és azon kívül. A folyamatnak része az is, hogy megnézik, mit csinál a többi csapat, ők milyen megoldásokat alkalmaznak a gépek külsején. A munkálatokban részt vesz egy másik személy is (Michael) a Daimlertől, derült ki a Mercedes AMG videójából.

Általában két út közül lehet választani: továbbfejlesztik az aktuális festést, tehát evolúciót alkalmaznak, vagy váltanak, és jöhet a forradalmi megközelítés. A 2018-as festés alapvetően a tavalyin alapszik, megmaradt a „digitális áramlás”, de négy sávra mérsékelték azt, ugyanakkor erőteljesebben hangsúlyozzák őket. Miért négy? Minden sáv egy-egy címet jelent, amit az elmúlt években szerzett a csapat.

 

A festés során ügyelnek rá, hogy a lehető legkevesebb plusz súlyt jelentse az anyag a karosszérián, hiszen kínosan figyelni kell a tömegre. A festést januárban kezdik egy demóautóval, ami egy W08, de felkerült rá pár fejlesztés az idei W09-ről is. A valódi, éles bevetésre szánt W09 festése februárban veszi kezdetét.

A Mercedes AMG még szerdán sem végzett a W09 EQ Power+ összeszerelésével, az utolsó pillanatokat is kihasználják a szakemberek Brackley-ben, így a bemutatót megelőző este is dolgoztak a kocsin. A hét elején a kasznira, a motorra, a hátsó felfüggesztésre és a karosszériára koncentráltak, míg tegnap a karosszériaelemek végső felillesztése, a hátsó felfüggesztés felszerelése és a versenyzők üléspróbája volt soron.

Videón a folyamat, amint elkészül a 2018-as ruha a gép számára:

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 69 esztendős lett Niki Lauda, az F1 történetének egyik legnagyobbja
Következő cikk Leclerc vs Ericsson: klasszisnyi különbség a két csapattárs között?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország