A Force India nem valami boldog, amiért késik az új Mercedes-motor

Még sosem volt példa arra, hogy a Mercedes csak egy hajtásláncot adjon a Force Indiának, „felemás” helyzetet teremtve a garázsban. Jelenleg úgy fest, hogy ez fog történni Szingapúrban.

A Mercedes eredetileg Spára ígérte a friss motort az ügyfeleknek, amit ők már betettek a W08-ba, de csúszik a szállítás, ami a gyártásra vezethető vissza. A Mercedes mindig egyenlő bánásmódot biztosított a Force Indiának és a Williamsnek, azaz egyszerre kapták meg az új motorokat. Most is így lesz, de csak egyet-egyet, amire még nem volt példa. Ennek megfelelően az egyik versenyző hátrányban lesz a szóban forgó hétvégén.

„Elég magabiztosak vagyunk abban a tekintetben, hogy megússzuk büntetés nélkül év végéig, minden kiegyenlített lesz végül”- mondta Green.

„Hogy örülünk-e annak, miszerint egy hajtáslánccal kevesebbünk van, mint a gyári csapatnak? Nem, nem örülünk. Inkább lennénk az ő helyzetükben, hogy őszinte legyek. A teljesítményt érintő fejlesztésről van szó. Mivel ez a két pálya volt a legérzékenyebb a teljesítmény tekintetében a szezon alatt, ebből következik az is, hogy ez volt az a két verseny, melyeken igazán szerettük volna őket magunknál tudni.”

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Elmondta, még sosem volt arra precedens, hogy csak egy motort kapjanak, ne kettőt. „Jelenleg úgy szól az ígéret, hogy egyet kapunk Szingapúrban. Eredetileg azt mondták, Spában kapjuk meg őket. Mondhatnánk, hogy némileg csalódottak vagyunk”- ismerte el. „Mindig hasznos, ha több lóerővel rendelkezel, ez biztos, szóval jó lett volna, ha már nálunk van két olyan pályán, melyek a legérzékenyebbek a teljesítmény tekintetében.”

Szerinte nem kerülnek hátrányba azzal, hogy rájuk már az új előírás lesz érvényes az olajfogyasztás terén, szemben a Mercedesszel. A Force India számára nem szempont ez a paraméter.

„Nem tekintünk erre nagy gondként. Azt mondták, a legutóbbi hajtáslánc bőven az új olajfogyasztási limiten belül van. Ugyanazt a hardvert kapjuk – miután visszavették az olajfogyasztást. Elvárnánk, hogy megfeleljen neki, és így is van.”

„Sosem történt még ilyen korábban”- utalt arra, hogy csak egy motort kapnak. „Normális esetben arra számítanál, hogy kettőt kapsz. Keményen dolgoznak, hogy kettőt kaphassunk. Nagyon is megeshet, hogy még Szingapúr előtt megkapjuk mindkettőt. De nem tudják biztosan, hogy így is lesz.”

„Akadt némi probléma a minőséggel a gyártás során, aminek következtében nem érzik biztosnak, hogy új motort adjanak nekünk - a megbízhatóság miatt”- hintette el az okokat.

Amennyiben csak egy erőforrást kapnak, az a versenyző használhatja, aki előrébb van összetettben, aki több pontot tud szerezni a csapatnak és jobban tudja segíteni a csapat helyzetét, mondta végül.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Force India
Cikk típusa BRÉKING