A Ferrari dobott egy „drága” csontot Räikkönennek Monzában?

Vajon mennyire fizet nagy árat azért a Ferrari, hogy hagyta, Kimi Räikkönen – teljesen megérdemelten – járja a maga útját, és mintegy búcsúajándékként megkapja a lehetőséget a csapat hazai nagydíján. Ha ez szándékos taktika volt, akkor még balul is elsülhet a végelszámolásnál.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Alex Galli

Helmut Marko legutóbbi állásfoglalása szerint Vettel más helyzetben van Hamiltonhoz képest, ugyanis a britet „feltétel nélkül” támogatja a Mercedes és Bottas, miközben a németnek még a csapattársával is meg kell küzdenie a jelek szerint. Tény, hogy Monzában - ismét – jól teljesített Räikkönen, aki mintha szárnyalna idén, sorra hozza a dobogókat, az egykörös tempó tekintetében sem kell szégyenkeznie. Múlt szombaton - a megbeszéltek szerint – neki jutott ki a szélárnyékból a Q3-ban, be is húzta a pole-t Vettel elől, aki erre reagálva annyit üzent, később megbeszélik a dolgot. (Részemről az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kérdése, hogy miről kívánt csevegni Vettel. Lehet, megállapodtak, hogy változtatnak a menetrenden, ismét ő kap „segítséget” a Q3-ban, de nem ez történt?)

Minttu könnyes szemmel figyelte, ahogy párja elhódítja a rajtelsőséget, mindezt a lehető legjobb helyen, Monzában. Ha a Ferrari akarta volna, simán elrendeli, hogy másnap a rajtnál helycsere, vagy ami még biztosabb, egy gyenge stratégiával besorolják Räikkönent Vettel mögé, de erre nem volt szükség, köszönhetően Vettel megpördülésének. Stratégiai szempontból a Ferrari már szombaton elszúrta a dolgot - ha a bajnokságot és a tabellát tartjuk szem előtt. Egy Räikkönen-pole és győzelem szép dolog a rajongóknak, jót tesz a finn renoméjának – nem mintha erre különösebben rászorulna -, de semmit sem hoz a konyhára a cím tekintetében.

Márpedig a Ferrarinak semmi mást sem szabad szem előtt tartania, csak a címet. Sok-sok év után az idei a legjobb esélyük, az övéké a legjobb autó a mezőnyben. (Más lapra tartoznak Vettel vezetői hibái.) A Ferrarinak idén meg KELL nyernie a bajnokságot. Vélhetően érzi ezt Vettel is, ezért is lett ilyen „görcsös”, akar eldönteni dolgokat a futam elején, vagy csúszik ki a pályáról senkitől sem zavartatva - hazai színpadon, az első helyről.

A Ferrari problémája nemcsak Hamilton – ahogy azt Damon Hill mondja -, hanem a formában lévő Räikkönen is. Mert formában van, ki tudja, hányadik alkalommal karrierje során, de ismét elkapta a fonalat. Bottast szépen csendben besorolták Hamilton mögé, tette is a dolgát Monzában, tartva Räikkönent, míg a Ferrarinál nem ilyen egyértelmű a helyzet - habár láttunk erre utaló jelet, például amikor „pályán felejtik a finnt” mindenféle stratégia nélkül, lesz, ami lesz címszóval.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Kimi Raikkonen, Ferrari and Sebastian Vettel, Ferrari

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, Kimi Raikkonen, Ferrari and Sebastian Vettel, Ferrari

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Ha valami, akkor a Ferrari a megtestesült politika, ahol mindig egy lovat futtattak. Egy csapat csak akkor engedheti meg magának azt a luxust, hogy mindkét versenyző egyenlő feltételekkel és esélyekkel induljon, ha annyira domináns, mint a Mercedes volt az utóbbi években, lásd Hamilton és Rosberg csatáját. De a Ferrari nem domináns, és le kell tennie a garast egyvalaki mellett – nem kérdés, hogy Vettel mellett, amennyiben hosszútávon gondolkodnak.

Ebből fakadóan nem fér bele, hogy Räikkönen menjen, „ahogy neki tetszik”. A keménykezű vezetőségnek politizálnia kell, és ha úgy hozza a helyzet, belenyúlnia a sorrendbe – persze akkor, ha nem szól közbe olyan incidens, mint vasárnap Monzában, ahol ez a kérdés a második sikán után eldőlt és okafogyottá vált. Monzában az időmérőn kellett volna cselekedniük, de a feltételes mód és a mi lett volna, ha értelmetlen a motorsportban. Cselekedniük, miszerint ismét Vettel kap szélárnyékot a Q3-ban, és nem a soron következő Räikkönen.

Mit ért el ezzel a Ferrari? Még a Räikkönen-győzelem sem lett meg a veszélyesen elfogyó és felhólyagosodó gumik miatt, Vettel pedig egy negyedik hellyel szépített, amihez Verstappen büntetése is szükséges volt. A továbbiakban „egy lóra kellene tenni” minden tétet, nyíltan vállalva, hogy Vettelt futtatják Hamilton ellenében, Räikkönen pedig hátvéd és vízhordó, ahogy Bottas is erre a szerepre jutott a Mercedesnél, hiába próbálják szépíteni a tényt, halogatni a csapatutasítás alkalmazását.

Ha tényleg leváltják Räikkönent, és érkezik a helyére Leclerc, akkor a monzai pole és a finn világbajnok „szabad cselekvése” nem volt más, mint egy drága csont, egy búcsúajándék a Scuderia hazai pályáján, hogy megadják az esélyt arra, méltó búcsút vegyen Räikkönen hazai közönség előtt. (Így is fel lehet fogni a történteket, az interpretáció jogát mindenki számára szabadon fennhagyjuk.) Az egyetlen probléma, hogy nem sikerült, pontokat vesztettek, amiben jócskán benne van a vezetőség, Räikkönen remek formája, és Vettel újabb botlása. Mindenkinek össze kell kapnia magát a Ferrarinál: a vezetőségnek és természetesen Vettelnek is, egyedül Räikkönen kivétel.

Olyan baki és amatőr eljárás pedig végképp kerülendő, mint a belga időmérőn, amikor a szerelők ügyetlen mozdulattal akarták megmozdítani Vettel Ferrariját, aki káromkodások közepette kiabált a rádióban, hogy összekarcolják a padlólemezt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas fellebbez az Olasz GP utáni kizárása ellen
Következő cikk Ricciardo élete legrosszabb versenyélménye Szingapúrhoz kötődik - Verstappen már várja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország