9 millió dollár a tét – Albon szerint akkor sem bánkódhatnak, ha elveszítik
Az istálló versenyzője, Alex Albon szerint a Williamsnek akkor sem szabad haragudnia magára, ha a végén esetleg elveszítik a kilencmillió dollárról döntő bajnoki csatájukat az AlphaTaurival szemben.
A grove-i bázisú alakulat úgy vág neki az abu-dzabi szezonzárónak, hogy hét pont az előnyük az AlphaTaurihoz képest a konstruktőri hetedik helyért folyó küzdelemben. Mivel azonban az utóbbi istálló a szingapúri fejlesztéseiknek köszönhetően nagyot fejlődött, így semmi sem garantálja, hogy a Williams meg tudja tartani pozícióját a tabellán.
Ahogyan pedig azt tudjuk, az egyes konstruktőri helyezések között komoly pénzbeli eltérések vannak. A bennfentesek szerint, ha úgy számolunk, hogy egymilliárd dollárt osztanak majd szét az istállók között, akkor év végén a hetedik helyezett csapat hozzávetőlegesen kilencmillió dollárral kaphat többet, mint a nyolcadik.
Ennek alapja, hogy a hetedik a teljes nyereményalap 8,7 százalékát kapja meg, míg a nyolcadik a 7,8 százalékát. Albon ennek kapcsán arról beszélt, hogy természetesen örülnének a hetedik hellyel járó extra pénznek és a jobb bokszutcai pozíciónak is, csapatának viszont mégsem kéne bosszankodnia, ha végül alulmaradnak, hiszen már nagyon korán leálltak az idei autójuk fejlesztésével.
„Eléggé magabiztosak vagyunk abban, hogy helyesen cselekedtünk. Sokszor beszéltünk már erről, de régóta nem fejlesztünk. Ha emiatt esetleg most veszítünk is, akkor sem fogjuk ostorozni magunkat, mert szerintem jövőre látni fogjuk a döntésünk gyümölcseit.”
Amikor a Motorsport.com arról kérdezte Albont, mennyire fontos, hogy az AlphaTauri előtt zárjanak, ő így felelt: „A pénz beszél. Mondhatnánk, hogy nem érdekel minket, de versenyzők vagyunk, a csapatnál mindenki az, szóval érdekel, hogy hol zárunk.”
„A pénz pedig mindenképpen segítene a csapatnak, segítené felgyorsítani a fejlődést. A Dorilton beletette a pénzét, és mindenki előnyére válna, ha most kicsivel kevesebbet kéne beletenniük. Szóval nagyon akarjuk azt a hetedik helyet. Egyértelműen ez az első számú célunk most hétvégén.”
A brit-thai a végén még hozzátette, hogy megnézve az autójuk nagy teljesítményingadozásait az év során, valóban megsüvegelendő teljesítmény lenne tőlük, ha hetedikként tudnának zárni. Hogy sikerül-e nekik, az vasárnap kiderül.
A szezon utolsó hétvégéjén ismét szócsatába kezdett egymással Christian Horner és Toto Wolff. Mindenki készítheti a popcornt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.