9 éve történt: Räikkönen megszerzi első lotusos győzelmét – „Hagyj békén, tudom, mit kell tennem!”

Kimi Räikkönen napra pontosan kilenc évvel ezelőtt szerezte meg első győzelmét a Lotus csapatával. Ez a visszatérését követő első győzelme is volt egyben, azóta pedig kétszer tudott F1-es versenyt nyerni 2007 világbajnoka.

Podium: race winner Kimi Raikkonen, Lotus

Kimi Räikkönen 2009 végén távozott a Forma-1-ből, és ekkor még valószínűtlennek tűnhetett, hogy 2021-ben is ott lesz a rajtrácson, ennek ellenére így történt: a finn pilóta 2012-ben tért vissza a Forma-1-be, és az idei szezont még végigcsinálja az Alfa Romeóval, majd az idény végén visszavonul a sportágtól.

Napra pontosan 9 évvel ezelőtt pedig megszerezte az első lotusos győzelmét a Jégember. Az Abu Dhabi Nagydíjon a negyedik pozícióból indulhatott a Jégember, az első rajtkocka Hamiltoné volt, mellőle Webber indulhatott, Räikkönen mellől pedig Pastor Maldonado rajtolt a Williamsszel.

Még több F1 hír:

Kimi remekül kapta el a rajtot, és sikerült feljönnie a második helyre, Hamilton mögé. A verseny egyik legnagyobb jelenete az volt, amikor Rosberg Karthikeyant próbálta megelőzni, viszont hidraulikai probléma miatt az indiainak el kellett vennie a gázt, ennek viszont az lett a következménye, hogy a Mercedes németje nekiütközött, a kocsija pedig átrepült a HRT felett – szerencsére egyik pilóta sem sérült meg.

Emiatt bejött a biztonsági autó, a top-3 sorrendje pedig az újraindításnál Hamilton, Räikkönen, Maldonado volt. Hamilton kezdett elnyúlni a mezőnytől, azonban motorhiba miatt feladni kényszerült a versenyt, így Räikkönen az élre állt, Alonso pedig megelőzte Maldonadót, és feljött a második helyre.

Ezt követően érkezett a híressé vált mondat Kimitől: amikor a versenymérnöke arról tájékoztatta, hogy mekkora különbséggel követik őt a többiek, a finn nemes egyszerűséggel annyit válaszolt: „Hagyj békén, tudom, mit kell tennem!”.

 

Räikkönen meglehetősen simán vezetett, viszont bejött a safety car, ezzel pedig megszűnt az előnye. Miután a biztonsági autó visszajött a bokszba, Räikkönen vezetett Alonso előtt, Vettel pedig úgy állt a harmadik helyen Button megelőzése után, hogy a bokszutcából rajtolt, a futam alatt pedig kétszer is kint járt a bokszban, hogy kicseréljék az első szárnyát.

Räikkönen végül megnyerte a versenyt Alonso előtt, ami az első győzelme volt a 2009-es Belga Nagydíj óta. Alonso második, Vettel harmadik, Button negyedik, Maldonado pedig ötödik lett.

„Grosjean futamgyőzelmi esélyei túl korán jöttek…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams „a kilencedik, legjobb esetben a hatodik” leggyorsabb
Következő cikk Magnussen, amikor megtudta, kinek a helyére hozná a Williams: „Mégis miféle csapat ez?”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország