Jelentés a szabadedzésről
Forma-1 Brazil Nagydíj

8 ezreden belül a top 3 a brazil FP1-en, Vettel a hetedik!

Szoros eredményt hozott a Brazil Nagydíj első szabadedzése, amelyen mindössze 8 ezredmásodperc választotta el az első három helyezettet, két és fél óra múlva pedig jön az időmérő!

Sergio Perez, Red Bull Racing RB18

Az előrejelzés ellenére száraz körülmények között zajlott a Brazil Nagydíj első szabadedzése, ami az egyetlen edzés volt a magyar idő szerint 20 órakor kezdődő időmérő edzés előtt.

Ezúttal éppen emiatt nem volt beugró pilóta sem, Lando Norris indulása volt kérdéses, miután tegnap rosszul érezte magát, azonban a fiatal brit megerősítette, hogy részt tud venni a hétvége programján.

Szinte mindenki rögtön a pályára hajtott, hogy kihasználják a 60 perces gyakorlás adta lehetőséget, az első percekben pedig Verstappen hajtott az élre, Norris pedig egy megcsúszással kezdett, de korrigálni tudott a McLaren pilótája.

Még több F1 hír:

Ezt követően Norris a motorcserén áteső, emiatt 5 rajthelyes büntetéssel „gazdagodó” Sainzra nem figyelt eléggé, emiatt a spanyolnak kicsit le is kellett hajtania a pályáról. Verstappen eközben az autó vezethetőségére panaszkodott.

A lágy keveréken Perez állt az élre, majd amikor Verstappen is felrakta a piros oldalfalú abroncsokat, 8 ezredes hátránnyal a második helyre jött fel. Féltávnál a két Red Bull-ost Leclerc, Bottas, Alonso, Albon, Gasly, Magnussen, Vettel és Schumacher követte.

Kisebb megcsúszást láthattunk Sainztól és Alonsótól is, miközben Verstappen ezután sem volt elégedett az autója vezethetőségével, míg Hamilton sem volt elégedett, és állított is a csapata a hátsó szárnyán.

 

Egy ideig Schumacher állt a negyedik helyen, majd jelentősen átrendeződött az élmezőny az edzés végéhez közeledve, míg a McLaren pilótái folyamatosan a kemény keveréket „nyúzták”.

Az utolsó percekben Leclerc jött fel a második helyre, 4 ezreddel Perez mögé és 4 ezreddel Verstappen elé jött be. Az edzés végeztével Sainz a negyedik, Hamilton az ötödik, Russell a hatodik lett, mögöttük Vettel, Schumacher, Bottas és Gasly végzett.

A Forma-1-es program ma este 20 órától az időmérő edzéssel folytatódik, ami a holnap esti sprintfutam rajtrácsát fogja meghatározni, a két program között pedig holnap délután rendezik a második szabadedzést.

Íme, a 2022-es Brazil Nagydíj menetrendje...

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Mexico Sergio Perez 29 1'11.853     215.890
2 Monaco Charles Leclerc 31 1'11.857 0.004 0.004 215.878
3 Netherlands Max Verstappen 28 1'11.861 0.008 0.004 215.866

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Brazíliában is motort cserélnek az egyik Ferrariban!
Következő cikk Azonnali hatállyal felfüggesztette egyik szponzori szerződését a Mercedes F1-es csapata

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország