79 kör, 11. hely – Stroll keddi mérlege a Racing Pointtal

Lance Stroll a mezőny utolsó felében fejezte be a téli teszt második napját, de ennél sokkal elégedettebb.

Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Racing Point messze nem a végleges autójával tesztel Barcelonában, amiről korábban már beszámolhattunk, így még nehezebb megítélni a teljesítményüket.

Még több F1 hír:

Kedden Stroll teljesített szolgálatot, és végül majdnem 80 kört tett meg. A nap folyamán azonban voltak olyan pontok is, amikor messze az egyik legalacsonyabb körszám állt a csapat neve mellett.

Noha Stroll, aki tavaly év végén szerződött édesapja csapatához Sergio Pérez mellé, csak egy 11. időt rakott össze, elégedett.

„Eddig összességében nagyon boldog és elégedett vagyok. Azt hiszem, még mindig nagyon korai többet mondani erről, magáról az autóról és a potenciális sorrendről, mivel nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak. Ezzel együtt a körülmények sem tökéletesek, és vannak különbségek a tesztek között. Jelenleg azonban elégedett vagyok, és szerintem a megfelelő irányban haladunk előre.”

„A mai tesztprogramunk nagyon alapvető elemeket tartalmazott. Sokféle tesztet végeztem a csapattal, hogy minél több információra leljünk. Gyűjtöttük az adatokat, a ki-beállásokat gyakoroltuk, a rajtokat, és így tovább… Ez egy nagyon egyszerű program volt, de közben lehetőségünk volt arra, hogy sok tesztet elvégezzünk. És az autó ma jól működött, nem volt vele probléma, szóval ez egy nagyon pozitív nap.”

Vajon az új első szárnyak mit fognak hozni?

„Még nem mentem egy autó mögött sem szorosan, szóval nem tudom. Szerintem leginkább egy versenyre van szükségünk ahhoz, hogy többet tudjunk. Egyelőre nem voltam hasonló helyzetben, nem volt lehetőségem senkit sem szorosan követni. És nagyok a hőmérsékleti különbségek is, szóval nehéz mit mondani erről. Türelmesnek és nyugodtnak kell lennünk. Sok tesztünk van még Melbourne előtt, szóval majd menet közben minden kiderül.”

A Racing Point napról napra fejlődik.

„Minden nap javítjuk az autó egyensúlyát és a beállításokat. Rengeteg dolgot csinálunk. Mivel rengeteg tesztet végzünk, nagyon nehéz látni a valós teljesítményt. Minden nap más és más, valamint a többiek is ott vannak. De nem kétséges, hogy egy jó alappal rendelkezünk ahhoz, hogy még előrébb legyünk a hét hátralévő részében. Szóval az általános benyomásaim jók az autóról, és jó érzés vezetni azt. A csapatot is egyre jobban megismerem magam körül, amit ugyancsak élvezek.”

Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, SportPesa Racing Point F1 Team RP19
Lance Stroll, Racing Point RP19

20

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es újonc imádkozott, hogy ne pördüljön meg, de csak megpördült
Következő cikk Norris: lehet, hogy vadul fest, de mindent kipróbálunk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország