BRÉKING

73 megtett kör a Manor neve mellett Kínában: Minden egyre jobb a kicsiknél

A Manor F1 Team egy egészen pozitív első napot zárt Sanghajban, de a technikai gondok ezúttal sem kerülték el a csapatot, mely 107%-on belül volt képes autózni.

A volán mögött továbbra is Will Stevens és Roberto Merhi ül. Ma a két versenyző összesen 73 kört tett meg Sanghajban.

Stevens egy elektronikai probléma miatt délután csak egy rövidített programot teljesíthetett, ugyanakkor a csapat szerelőit nagyon nagy dicséret illeti, hiszen az utolsó percekre összerakták a gépet.

Roberto Merhi:

„Ez egy jó nap volt számomra, és egyértelműen otthonosan éreztem magam a volán mögött, miközben keményebben nyomhattam neki. Elégedett vagyok azzal, ahogyan fejlődünk a tempónkat illetően, és már várom a holnapi napot a harmadik szabadedzéssel és az időmérővel.”

Will Stevens:

„Összességében ez egy pozitív nap volt a pályán a csapat számára. Délután elektronikai problémák hátráltattak minket, ami frusztráló volt, hiszen már kezdtük elkapni a ritmust. A csapatnak azonban gratulálok, mert gyorsan rájöttek a problémára és még vissza tudtam menni a pályára. Kiábrándító, hogy nem volt lehetőségem az opciós gumikkal tesztelni, de van pár biztató jel, különösen a tempót illetően, így most erre fogunk építkezni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Marquezt annyira nem hatotta meg Stoner esetleges visszatérése fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 10.

John Booth csapatfőnök szintén elégedett volt, és ő is a tempót hangsúlyozta ki. Ugyanakkor a szakember szerint is sok tennivalójuk van még, de mindenképpen biztató az, ahogy haladnak a dolgok a csapatnál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotus: Ismét a TOP 10 a cél az időmérőn!
Következő cikk A Red Bull és a Toro Rosso sem elégedett eddig Kínában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország