Nosztalgia

71 éves lett Keke Rosberg, 1982 Forma-1 bajnoka

A mai napon ünnepli 71. születésnapját 1982 Forma-1 bajnoka, a finn Keke Rosberg, akinek a fia, Nico szintén világbajnok lett a sorozatban, ráadásul az immáron hatszoros világbajnok Lewis Hamilton csapatársaként.

Michele Alboreto, Tyrell Ford,  Keke Rosberg, Williams Ford

Fotót készítette: LAT Images

Keke Rosberg 1978 és 1986 között versenyezett a Forma-1-ben. Olyan csapatoknak dolgozhatott a Forma-1-ben, mint a Williams és a McLaren. Akkoriban még mindig igen veszélyes, és nagyon nehéz volt az F1, de a finn nemcsak jól teljesített, hanem bajnok is lett.

Még több F1 hír:

A relatíve hosszabb pályafutása alatt összesen 114 rajtnál állt ott, miközben 5 győzelem, 17 dobogós helyezés, 159.5 pont, 5 rajtelsőség és 3 leggyorsabb kör fűződik a nevéhez. A kevés győzelem ellenére fel tudott érni a csúcsra, ami nála eredményesebb pilótáknak nem sikerült.

Érdekesség, hogy az aranyat érő 1982-es szezon előtt gyakorlatilag nem volt erős eredménye. A TAG Williams Team versenyzőjeként azonban képes volt felérni a csúcsra, és tette mindezt úgy, hogy egyetlen egy alkalommal tudott nyerni. Ez a Svájci Nagydíj volt az idény utolsó felében, majd azt követően még a dobogóra sem állt fel Olaszországban és Las Vegasban.

Der Sieger von Dijon – Den GP Schweiz 1982 in Dijon-Prenois gewann der Finne Keke Rosberg auf dem Wi

Der Sieger von Dijon – Den GP Schweiz 1982 in Dijon-Prenois gewann der Finne Keke Rosberg auf dem Wi

A szezont 44 ponttal a neve mellett zárta a második helyezett Didier Pironi előtt, aki 39 egységet gyűjtött, akárcsak John Watson. A legjobb ötben még Alain Prost volt ott, aki két győzelemmel kezdte a szezont, de a következő három futamon kiesett. Azon kívül még négyszer nem tudta befejezni a nagydíjat.

1983-ban Rosberg már csak 5. volt a Williamsszel, míg 1984-ben a 8. Az 1985-ös idényben 7 alkalommal is kiesett, de így is harmadik lett, köszönhetően a két második és a két első helyének. Zsinórban kétszer is háromszor nem fejezte be az adott futamot.

Az utolsó szezonjában a McLarennél versenyzett, de csak 6. lett. A DTM-ben 1992 és 1995 között állt rajthoz. Az első éve egész erős volt a sok dobogós helyezésével a Mercedes 190E 2.5-16 Evo2 volánja mögött, de 5. lett. 1993-ban csak a fináléban szerepelt, majd 1994-ben újra egy teljes szezont futott, és 14. lett. 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben az Oper Calibra V6 4x4-gyel küzdött a jobb helyekért.

Keke Rosberg, Williams

Keke Rosberg, Williams

Fotó készítője: Williams F1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone lesz a közvetítő a Mercedes és az F1 között?
Következő cikk Az Abu Dhabi Nagydíj leglátványosabb felvételei

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország