600 millió dolláros ajánlattal indulna új csapatként a Forma-1-ben a LKYSUNZ
Az ázsiai bázisú motorsport-projekt, a LKYSUNZ, amely májusban jelentette be, hogy a Forma-1-ben akar csapatot indítani, arról számolt be, hogy újabb pénzügyi támogatást szerzett – írja a RaceFans.
A Forma-1-be több csapat is be szeretne szállni, ami nem is meglepő: a költségvetési sapka, valamint a megnövekedett globális érdeklődés miatt sok befektető és potenciális beszálló számára vonzó vált az F1.
Ezen potenciális beszállók közé tartozik az Andretti Global, a Formula Equal, a Hitech, valamint az ázsiai székhelyű LKYSUNZ is, amely májusban jelezte beszállási szándékát, a japán versenyhétvége alatt pedig egy közleményt adtak ki.
A vezérigazgató Benjamin Durand, aki korábban a szintén ázsiai Panthera tervezett F1-es nevezése mögött is állt, azt nyilatkozta, hogy készek messze túllépni a 200 millió dolláros, „felhígulás” elleni díjat, amelyet az új belépőknek kell fizetniük.
„A LKYSUNZ készen áll arra, hogy teljesítse az istálló kérését, és egy 600 millió dolláros felhígulás elleni díjat fizetni annak ellenére, a jelenlegi pénzügyi szabályzatban csak 200 millió dollár szerepel.”
„Várjuk, hogy folytathassuk a pozitív tárgyalásokat az FIA-val, és nagyon örülünk a partnereink pénzügyi támogatásának” – mondta Durand a RaceFans szerint.
A szóban forgó „felhígulás” elleni díjat a Forma-1 belépő új csapatoknak kell fizetniük, a 200 millió dolláros összeg pedig több istálló szerint sem elég – hiszen ezt az összeget 2020-ban állapították meg, azóta pedig jóval többre becsülik az F1-es csapatok értékét.
Eközben az első szabadedzés összefoglalóját itt olvashatjátok, és kiderült, hogy 7 pilóta motort cserél a Japán Nagydíjra.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.