595 nap telt el Hamilton legutóbbi pole-ja óta: videón a brit 104. rajtelsősége
A Magyar Nagydíj 2022-ben is a Mercedes sikerét hozta szombaton, de mégse gondolhattuk feltétlenül, hogy idén ez megismételhető a Red Bull előnyét figyelembe véve. Lewis Hamiltonnak azonban sikerült újra varázsolnia.
A hétszeres világbajnok mindössze háromezreddel tudott győzni riválisa, Max Verstappen előtt a rendkívül izgalmasra sikerült kvalifikáción. Ezzel pedig F1-es karrierje 104. rajtelsőségét tudta bezsebelni.
A történetben viszont az az érdekes, hogy a 103.-at még 2021-ben, a Szaúd-arábiai Nagydíjon érte el, azóta pedig már 595 nap telt el, ami mindenképpen szokatlan, ha figyelembe vesszük a brit pályafutását. A Mercedes autója persze az utóbbi időben nem feltétlenül tette lehetővé, hogy az első helyért harcoljon, most azonban összejött neki.
Ráadásul egy egészen szép körrel, amelyről azért érdemes megjegyezni, hogy nem volt teljesen hibátlan, mivel a harmadik szektorban, egészen pontosan a pálya utolsó két kanyarjában két kisebb megingása is volt, melyek könnyedén a pole-jába kerülhettek volna.
Végül azonban nem ez történt, Hamilton pedig új rekordot állított fel azzal, hogy a magyar pályán már a kilencedik időmérős sikerét aratta, hiszen korábban még egyetlen pilóta sem tudott egy helyszínen ilyen sokszor diadalmaskodni, már ami a kvalifikációkat illeti.
A mercedeses a leintés után úgy nyilatkozott, hogy előzetesen nem is gondolta, hogy esélye lehet a pole-ért harcolni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.