Nosztalgia

54 éves lett Michael Schumacher, a Forma-1 egyik legnagyobb legendája

A mai napon töltötte be az 54. életévét Michael Schumacher, a Forma-1 történetének egyik legeredményesebb pilótája, akinek a nevéhez a mai napig számos elképesztő rekord köthető. A német legenda a világtól elzárva, családja körében lábadozik a kilenc évvel ezelőtt bekövetkezett súlyos síbalesete óta.

Third place Michael Schumacher, Mercedes AMG F1 W03 in parc ferme

Fotót készítette: Patrik Lundin / Motorsport Images

Az 1969-ben Hürth városában született Michael Schumacher már egészen korán, négy évesen gokartozni kezdett, az első komolyabb bajnoki címét pedig tinédzserkorában szerezte, mikor tizenötévesen német junior gokartbajnoki címet ünnepelhetett. Alig két évvel később a felnőttek között is megmutatta a tehetségét, hiszen 1997-ben német bajnok és Európa-bajnok lett.a

A Forma-1-ben 1991-ben mutatkozott be Eddie Jordan csapatával, Bertrand Gachot helyén, aki váratlanul börtönbe került, és ez megnyitotta a lehetőséget a német tehetség előtt, hogy Spában rajthoz álljon. A történet érdekessége, hogy amikor Eddie Jordan megkérdezte Schumachert, hogy járt-e már azon a pályán, egyértelmű igennel felelt, holott addig csak látogatóként volt jelen, korábban még sosem versenyzett a belga aszfaltcsíkon.

Óriási meglepetésre Schumacher rögtön egy 7. helyet szerzett az időmérő edzésen, amivel kivívta a Forma-1 elismerését. Ez tette lehetővé számára később azt is, hogy Flavio Briatore a Benetton csapatához vigye, ahol 1994-ben és 1995-ben megszerezte első világbajnoki címeit.

Később a Ferrarival tette le igazán a névjegyét, hiszen 2000 és 2004 között legyőzhetetlennek bizonyult, öt világbajnoki címet, számos futamgyőzelmet és dobogós helyezést szerezve. Az első visszavonulására a 2006-os szezon végén került sort, minek után zsinórban második alkalommal is kikapott Fernando Alonsótól a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

További híreink:

2010-ben, három Forma-1-től távol töltött év után nem tudott ellenállni a kísértésnek, rábólintott a Mercedes ajánlatára, így további három évig elkötelezte magát a száguldó cirkusz mellett. Ebben az időszakban azonban már nem tudott kimagasló sikereket elérni, mindössze egy dobogót szerzett Nico Rosberg csapattársaként.

Kilenc évvel ezelőtt érkezett a szomorú hír, miszerint Schumacher súlyos balesetet szenvedett síelés közben. Beverte a fejét, amelynek következtében komoly agykárosodás érte, és számos műtét, valamint néhány hónap kómában töltött időszak után tért magához. Arról azonban nem sok információ látott napvilágot, hogy mennyire sikerült felépülnie a tragikus balesetből, hiszen a családja körében, a világtól elzárva lábadozik.

7 világbajnoki címe mellett 91 futamgyőzelem és 155 dobogós helyezés áll a neve mellett. Emellett 77 alkalommal futotta meg a leggyorsabb kört a futamon, ami a mai napig rekordnak számít a Forma-1-ben. Isten éltesse Michael Schumachert!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nem érti, miért ütközik össze ennyiszer Hamiltonnal
Következő cikk Horner: ha van csapat, amelyik képes megküzdeni a korlátozott szélcsatorna-idővel, az a Red Bull

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország