BRÉKING

500 baros nyomással dolgoznak az F1-es turbók: a Mercedes külön utat jár

A Mercedes AMG leváltotta a Magneti Marellit, és hazai céggel dolgozik a továbbiakban. Az új motorok egyik fontos aspektusa, hogy közvetlen befecskendezésesek lesznek.

Legutóbb Luca Marmorini, a Ferrari motorfelelőse taglalta, mitől olyan összetettek az új 1.6 literes turbók, melyek minden idők legbonyolultabb F1-es egységei lesznek. A kinetikus energia mellett visszanyerik a hőenergiát is, utóbbit a kipufogógázból, érkezik az ERS, és kettővel kevesebb henger zár be 90 fokos szöget. A V6-osok még egy fontos újdonsággal szolgálnak az elköszönő V8-asokhoz képest, ugyanis közvetlen befecskendezésesek lesznek: az üzemanyagot nem a szívócsőbe, hanem közvetlenül a hengerekhez juttatják.

A megoldásnak köszönhetően erősebb és takarékosabb erőforrások készíthetőek, nem hiába terjed el egyre jobban a közúti autókban is. A technika meglehetősen nagy, 50-120 baros nyomást igényel utcai motor esetében, de a Forma-1-ben más a helyzet: a Magneti Marelli rendszere 500 baron fog dolgozni. A bolognai cégnek új helyzettel kell megbirkóznia, ugyanis eddig kizárólagos szállítók voltak, de a Mercedes váltott, és a Bosch-sal dolgozik. Brackley-ben egy exkluzív beszállítót akartak, mely csak nekik dolgozik – írja az omnicorse. A Renault és a Ferrari továbbra is az olaszok alkatrészeit használják.

Andrea Ricci, a Magneti Marelli fejlesztési részlegét vezető szakembere elmondta, időben nekifogtak a technológia kifejlesztésének, és egyből a csúcsra törekednek.

„Olyan rendszert fejlesztünk, mely 500 baron dolgozik. Rögtön a maximális céllal kezdtünk, mivel már 2009 óta dolgozunk ezen a feladaton, így már eléggé jól állunk”- mondta Ricci. „Egyben az is igaz, hogy van pár olyan aspektus, melyek nincsenek teljesen körülhatárolva, de folyamatosan beszélünk a partnereinkkel.”

„Két fő tényező van: az injektor és a szivattyú, mely 500 baron is képes dolgozni”- folytatta. „Az injektor a legfontosabb, mivel ez teszi lehetővé, hogy elérd a kívánt teljesítményt a motorral, mindezt kombinálva a nagyon ambiciózus fogyasztással.”

Egy példával is szolgált, hogy szemléltesse a változást az eddig használt rendszerhez képest. „A V8-as motor injektora 28 grammot nyomott és 100 bar nyomást ért el, miközben a V6-os turbóban 70 gramm fölött van, mivel ki kell bírnia az 500 bart."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren: Akár bele is bukhatunk Magnussen szerződtetésébe
Következő cikk Button: Hamilton átkozottul gyors, és nem könnyű ellene

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország