5 rajthelyes büntetés Hülkenbergnek, Vettel pedig megkapja a hatodik motort?!

megosztás
hozzászólás
5 rajthelyes büntetés Hülkenbergnek, Vettel pedig megkapja a hatodik motort?!
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. okt. 8. 12:47

Legalábbis Helmut Marko a Servus TV-ben azt mondta, hogy Szocsiban önszántukból építik be a hatodik motort, így 10 helyes büntetéssel számolnak. Nico Hülkenberg váltója a Japán GP végén mondott csődöt, ennek ellenére pontot szerzett.

Hülkenberg a 45. kör elején parkolta le a VJM07-et a boxutca kijáratánál, de szerencséjére megszakították a versenyt, végül a 44. kör eredménye számított. HULK négy pontot szerzett a nyolcadik hellyel. Ha 300 méterrel korábban jön a baj, akkor egy pozíciót bukik, mert akkor csak 43 kört teljesít, írja az AMUS.

Tehát nem a DNF szerepelt a neve mellett, így a Szocsiban esedékes váltócsere is hatással van rá, öt rajthelyet kell átadnia az időmérőt követően.

//

Post by www.f1-live.hu.

Vettel esetében egy ideje rebesgetik a hatodik erőforrást, ami 10 rajthelyet jelent majd. A csapat nem akarta Szingapúrban vagy Suzukában ellőni a motort, mert azok fekszenek nekik. Marko szavai alapján ezen a hétvégén már vállalják a büntetést, nem várnak tovább.

Következő Forma-1 cikk
Folytatódik Raikkönen szenvedése és még mindig csak 45 pontja van

Előző cikk

Folytatódik Raikkönen szenvedése és még mindig csak 45 pontja van

Következő cikk

Jó verseny várhat ránk Szocsiban: a Renault szoros mezőnyre számít, 200 körüli átlagtempó

Jó verseny várhat ránk Szocsiban: a Renault szoros mezőnyre számít, 200 körüli átlagtempó

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel Vásárlás , Nico Hulkenberg
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING