5 ok, amiért a tesztelés más lesz Bahreinben

Az F1-es csapatok idén melegebb és naposabb körülményeket élvezhetnek majd a szezon előtti teszten, hiszen most Bahreinbe látogatnak Barcelona helyett. Vajon fog ez különbségeket eredményezni? Minden bizonnyal igen. Az F1.com újságírója, Lawrence Barretto összegyűjtött ezek közül ötöt.

Bahrain flag on a building

Charles Coates / Motorsport Images

1. Jóval melegebb lesz az időjárás

A szezont megelőző teszten sokszor van szükség kötött sapkákra, sálakra és a meleg teára, még Barcelonában is, hiszen a hőmérséklet ilyenkor könnyedén közelíti meg akár a 0 fokot is. Ezekre azonban most nem lesz szükség idén, hiszen Bahreinben az évnek ezen szakaszában nagyjából 18 fok a legalacsonyabb és 26 fok a legmagasabb hőmérséklet.

Ez, valamint a megjósolhatóbb időjárási előrejelzések, illetve az eső minimális esélye azt jelenti, hogy a körülmények folyamatosan hasznosak és reprezentatívak lesznek a csapatok munkáját tekintve, feltéve persze, ha nem érkezik egy homokvihar.

A melegebb időjárásnak köszönhetően a gumikeverékekről is jobb képet kaphatnak a csapatok, miközben a hűtési rendszert is rendesen tesztelhetik, hiszen nem lesz olyan hideg, mint Barcelonában.

Még több F1 hír:

2. A pálya felülete és vonalvezetése nagyon eltér

A bahreini aszfaltcsík felületét összemorzsolt kavicsokból alakították ki, amelyeket az Egyesült Királyságból vittek oda, ennek köszönhetően pedig a nagy tapadás mellett rendesen koptatja is a gumikat.

Ha ezt kombináljuk a másfajta vonalvezetéssel, amelyhez kisebb leszorítóerő kell, de keményebb a fékek szempontjából, akkor egy olyan pályát kapunk, amely eltérően dolgoztatja meg a Pirelliket. Ezzel az istállók különböző fejlesztési területekre fókuszálhatnak, köztük például a lassú kanyarokból való kigyorsításra, valamint a hátsó gumik kímélésére.

3. A teszt helyszíne reprezentatív az első futam szempontjából

Bár a csapatok és az alkalmazottak minden bizonnyal hazarepülnek majd a teszt után, az autók és az infrastruktúra maradni fog, hiszen Bahrein ad otthont a 2021-es szezon első versenyének is. Ez pedig szokatlan lehetőség az utóbbi éveket tekintve.

Így az autók ugyanazon a pályán mehetnek majd, ahol az első futamot is rendezik, a csapatok pedig változtathatják a tesztprogramjukat, hogy kihasználják ennek előnyeit. Ráadásul a kisebb mértékben változó autók mellett rengeteg adat is áll majd rendelkezésre, mivel 2020 végén két futamot is tartottak Bahreinben. Ez további támpontot ad majd a fejlesztésekhez.

 

4. Elképesztően kevés lesz a tesztlehetőség

Mivel idénre lefelezték az előszezoni tesztek hosszát, hiszen hat nap helyett csak három napon át lehet majd körözni, ez azt jelenti, hogy a tiszta és kiszámítható körülmények segítenek majd a csapatoknak a nagyon is zsúfolt programjuk megvalósításában.

Minden pilóta valószínűleg maximum másfél napot tölthet majd az autóban, ez pedig különösen nagy kihívás lesz majd a csapatot váltóknak, illetve az újoncoknak is. Néhányan ráadásul még ennél is kevesebbet mehetnek majd.

A Williams már elmondta, hogy az egyik napot Roy Nissanynak adják, hogy jobban össze tudják hasonlítani a szimulátoros adatokat a pályán tapasztaltakkal. Az ilyen dolgok pedig még nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy mindenki problémamentesen végezhesse majd a munkáját.

5. A pálya sokkal messzebb van az alakulatok bázisától

Barcelona az F1-es csapatok kedvence, nemcsak azért, mert a vonalvezetés ideális a tesztelésre, hanem azért is, mert közel van az istállók angliai, svájci és olaszországi bázisaihoz. Az Egyesült Királyságból például csupán két óra alatt oda lehet érni repülővel, ez pedig megkönnyíti az esetleges új vagy tartalékalkatrészek szállítását a helyszínre.

Emellett akár közúton is megoldható volt, hogy az éppen legyártott elemeket az éjszaka folyamán elszállítsák Spanyolországba.

Bahrein azonban még repülővel is hétórányira van, a kamionokkal történő fuvar pedig nem reális opció, ezért a csapatoknak biztosítaniuk kell, hogy lesz elegendő tartalékalkatrészük, és hogy minden egyes elem ott legyen, amelyet tesztelni akarnak majd.

Daniel Ricciardo újra belerázódott a száguldásba a McLarennel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Schumacher: Talán ott lehetünk a dobogón, ha...
Következő cikk Horner: Perez leigazolása mutatja, felnőttünk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország