5 kulcsfontosságú jelenet, ami az F1-be juttatta Mick Schumachert

Talán soha senkinek nem várták még annyira már évekkel korábban az F1-es bemutatkozását, mint Mick Schumachernek. A nagy pillanat 2021-ben, a Haas színeiben elérkezik. De hogy jutott el Mick idáig? Craig Draycott az F1 hivatalos oldalán összegyűjtött 5 olyan kulcsmozzanatot, ami lehetővé tette számára a cél elérését.

Mick Schumacher, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

  1. F2-es debütálás

Kevés fiatal versenyző vállát nyomta akkora tehet, mint Mick Schumacherét, amikor első F2-es hétvégéjén kellett bizonyítania, melyen az F1 mezőnye is jelen volt.

A riporterek gyakorlatilag ellepték csapata, a Prema bokszát, még mielőtt a német egyáltalán autóba ült.

Még több F1 hír:

Bár 2018 második felében gyakorlatilag dominálva szerzett bajnoki címet az európai F3-ban, a kategóriák között különbség óriási volt. Elég csak arra gondolni, hogy a Hankook után kellett kiismernie a Pirelli abroncsait.

Ahogy várható volt, a német visszafogottan kezdett, ugyanakkor nem is vallott kudarcot: az első futamon a nyolcadik helyet szerezte meg, ami pole-pozíciót jelentett a sprintversenyre, ahol a hatodik helyen zárt. A viszonylag sikeres rajt rendkívül fontos volt a továbbiakra nézve.

  1. Látványos felzárkózás Ausztriában

Bahrein után nehezebb versenyek következtek Schumacher számára. A német nehezen tudta felvenni a versenyt a nála több tapasztalattal rendelkezőkkel: Nyck de Vries, Nicholas Latifi, Luca Ghiotto és Sergio Sette Camara is legalább két éves tapasztalattal rendelkezett az F2-ben.

A Bahreint követő 5 futamon Schumacher mindössze egyszer tudott pontot szerezne, háromszor ráadásul ki is esett. Az ausztriai hétvége fordulópont volt Schumacher számára, bár nem így indult: a fő futamon rajtrácson ragadó német mindössze a 18. helyen végzett.

A sprintversenyen azonban először tűnt úgy, hogy Schumacher megtanulta kezelni a Pirelliket. Miközben átvágott a mezőnyön, gumijai jobb állapotban maradtak, mint riválisaié. A német egészen a 4. helyig jött fel.

  1. Az első F2-es győzelem

Schumacher első győzelmével bebizonyította, nem csak támadni, hanem védekezni is jól tud. A sprintverseny fordított rajtrácsát a pole-ból kezdő németnek a visszahűlő aszfalttal is meg kellett küzdenie, miközben 28 körön keresztül verte vissza Nobuharu Macusita támadásait.  

  1. A 2020 eleji nehézségek túlélése

Egy felemás bemutatkozó év végén Schumacher a 13. helyen zárta a bajnokságot, így a 2020-as év kezdete előtt minden korábbinál nagyobb nyomás nehezedett a vállaira: csak akkor lesz esélye az F1-be kerülni, ha a legjobbak között végez. Az első versenyek során úgy tűnt, a nyomás túl nagy lesz számára.

A Prema versenyzője az élmezőnyben haladt az első versenyen, amikor egy hiba követeztében a mezőny végére esett. A következő néhány fordulóban a gumikkal szenvedett, majd következett a csapattársával, Robert Shwartzmannal történő silverstone-i ütközés.

Ekkora kevés esély mutatkozott arra, hogy Schumacher a bajnoki címért küzdhet. A német a két évvel ezelőtti F3-as bajnokságból merített erőt, ahol az utolsó 9 versenyen 9 dobogót és 5 győzelmet szerezve verte meg Dan Ticktumot.

Schumachert 7-ből 6 dobogót szerzett Silverstone és Monza között, köztük egy győzelmet is, így mindössze három pont választotta el őt az éllovastól.

  1. Schumacher a bajnokság élén

Mick Schumacher halmozta a dobogós helyezéseket, azonban végül egy ötödik hellyel vette át a bajnokság első helyét.

A kaotikus mugellói futamot Schumacher idei csapattársa, a 14. helyről rajtoló Nyikita Mazepin nyerte, míg a kiegyensúlyozott német az 5. helyen végzett, amivel a tabella élére került.

A Prema versenyzője 15 egymás követő versenyen szerzett pontot, később Oroszországban ráadusul 10. dobogójának, valamint második győzelmének örülhetett.

Szocsiban aratott győzelme Schumacher legmeggyőzőbb F2-es teljesítménye volt, a bajnoki címet pedig nem engedte ki a kezei közül. Úgy tűnik, készen áll arra, hogy a legjobbak között is bizonyítson.

Jacques Villeneuve ezúttal sem fogta vissza magát, most a Ferrari volt a célpont 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Honda régi vágya teljesül idén
Következő cikk Räikkönent arról kérdezték, marad-e 2021 után is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország