5 dolog, amire nem számítottunk, mégis megtörtént a tavalyi török versenyhétvégén

A kilenc év után tavaly visszatérő Török Nagydíj számos felejthetetlen pillanattal szolgált a Forma-1 rajongóinak. Többek között ezen a pályán szerezte meg élete első – és azóta is egyetlen – pole-pozícióját Lance Stroll, de a futam Sebastian Vettel utolsó ferraris dobogójáról is emlékezetes marad. Összegyűjtöttük a legérdekesebb pillanatokat a 2020-as törökországi versenyhétvégéről.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, arrives on the podium

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, arrives on the podium

Mark Sutton / Motorsport Images

A koronavírus okozta világjárvány a 2020-as szezonban nagy nehézségek elé állította a Forma-1-et, hiszen számos futamot el kellett törölni az egyre romló járványügyi statisztikák miatt. A szezonban mindössze 17 versenyt tudtak megtartani a szervezők, ez pedig jóval elmaradt a tervezett számtól.

Ez a balszerencsés helyzet azonban lehetőséget teremtett Törökország számára, hogy ismét futamot rendezzen. Mint ismert, utoljára 2011-ben tartották meg a Török Nagydíjat, tehát kilenc évet kellett várni arra, hogy a száguldó cirkusz visszatérjen arra a pályára, ahol Felipe Massa rendelkezik a legtöbb győzelemmel (3).

Az öt érdekesség első helyére a csúszos aszfalt jelentette kihívás került, ugyanis már rögtön a versenyhétvége elején érezni lehetett, hogy a pálya nincs olyan állapotban, amihez a Forma-1-es pilóták hozzászoktak, hiszen az újraaszfaltozás miatt rendkívül szélsőséges körülmények fogadták a mezőnyt.

Még több F1 hír:

A megérkező eső aztán tovább nehezítette a pilóták dolgát, hiszen hiába tettek meg a szervezők mindent – még közúti autókat is pályára vittek, hogy felmugizzák az ideális ívet –, továbbra is rendkívül nehéz tapadási viszonyok között kellett ráfordulniuk a csapatoknak az időmérő edzésre.

A második helyen a kvalifikáción remek eredményt elérő Lance Strollt érdemes kiemelni, az esőben megtartott időmérő ugyanis lehetőséget teremtett az akkor még Racing Point színeiben versenyző kanadainak, hogy meglepje a világot. A fiatal pilóta szerezte meg a pole-pozíciót, mely élete első ilyen sikere volt – és azóta is az egyetlen.

 

A harmadik helyre a hetedik világbajnoki címét begyűjtő Lewis Hamilton került, aki mindössze a 6. helyet szerezte meg az időmérő edzésen, és habár a brit rekordernek nem volt olyan égető, hogy jól szerepeljen a futmaon, hiszen óriási előnnyel vezette a pontversenyt, mégis megnyerte a versenyt, ezzel pedig begyűjtötte az újabb bajnoki elsőségét a sorozatban.

A negyedik kiemelt Valtteri Bottas gyenge teljesítménye lett, a futam ugyanis a másik Mercedes-pilótának, Valtteri Bottasnak nem sikerült valami fényesen, hiszen a finn pont ellentétes teljesítményt nyújtott Hamiltonhoz képest, számos alkalommal megpördült a csúszós aszfalton, végül pedig körhátrányban fejezte be a futamot.

És végül az ötödik helyen ki kell térni Sebastian Vettel utolsó ferraris dobogójára is. A leintésnél Sergio Perez és Sebastian Vettel is rendkívül boldog lehetett, hiszen óriási csatát vívtak a leintésig – sokáig úgy tűnt, hogy Charles Leclerc képes lesz megszereznie a 2. helyet, ám végül a monacói elfékezte magát, majd a 4. helyig csúszott vissza.

A négyszeres világbajnoknak ez volt az egyetlen pódiumos helyezése, amelyet a 2020-as idényben szerzett. Mint ismert, a német a szezon végén távozott a maranellói alakulattól, és 2021-ben már az Aston Martin színeiben versenyzik. A fentiek alapján tehát talán joggal várhatjuk, hogy az idei is egy rendkívül emlékezetes futam lesz.

Így tér el Hamilton megközelítése a pályafutásához Schumacherétől…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gyorsabban reagálna az FIA és az F1 a rossz időjárás jelentette veszélyre
Következő cikk Ilyen időjárás várható a Török Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország