Nosztalgia

46 éve, hogy Niki Lauda először köszönt be az időmérőn

Több mint 45 évvel ezelőtt szerezte meg Niki Lauda az első rajtelsőségét a Forma-1-ben, amit további 23 követett a hosszabb és nagyon sikeres királykategóriás pályafutása során. Az osztrák legenda nagy napja.

Niki Lauda, Ferrari

Fotót készítette: Rainer W. Schlegelmilch

Niki Lauda sajnálatos módon már nem lehet közöttünk, mivel 2019 májusában egy hosszú küzdelem végén 70 esztendősen elhunyt. Az osztrák harcos, aki háromszor is megnyerte a bajnokságot a Forma-1-ben, közel 180 versenyhétvégén képviseltette magát versenyzőként.

Még több F1 hír:

Lauda pályafutása a Forma-1-ben 1971-ben indult, de akkor csak egy futamon, az Osztrák Nagydíjon állt rajthoz az STP March Racing Team színeiben. A hazai futamát nem tudta befejezni. A következő évben már több versenyen is ott volt, de pontot nem szerzett.

1973-ban rengetegszer esett ki, bár Belgiumban 5. lett, amivel újra felhívta magára a figyelmét, ezúttal a BRM volánja mögött. A karrierje igazán csak 1974-ben indult be, amit a sok kiesése ellenére a 4. helyen fejezett be.

Ez már egy olyan esztendő volt számára, amikor nemcsak dobogóra állt, hanem nyert is, ráadásul a Ferarival. 46 esztendővel ezelőtt pedig megszerezte az első rajtelsőségét. Ezért egészen Dél-Afrikáig kellett mennie, ami az F1 történetének 238. nagydíja volt.

Carlos Reutemann, Brabham BT44 Ford

Carlos Reutemann, Brabham BT44 Ford

Fotó készítője: Rainer W. Schlegelmilch

A kvalifikáción Lauda a Ferrarival a legjobb időt rakta össze Pace és Merzario előtt. A legjobb ötben még Reutemann és Fittipaldi voltak ott. A mezőnyben ekkor olyan nevek szerepeltek mint Regazzoni, Stuck, Scheckter, Hulme, Ickx, Hunt, G. Hill, vagy Mass. Igen magas szinten voltak a pilóták.

A 78 körös verseny már nem sikerült olyan jól Laudának, aki a 74. körben kiesett, és ezzel sok pontot veszített. A Ferrarinak a gyújtással és az alacsony olajnyomással gyűlt meg a baja. Ezzel Reutemann került az élre, aki meg is szerezte pályafutása első F1-es győzemét.

A Brabham-Ford mögött a BRM és a McLaren-Ford végzett Beltoise és Hailwood vezetésével, akik a 11. és a 12. helyről rajtoltak. Depailler a negyedik pozícióban szintén sokat jött előre, miután csak a 15. helyről várhatta a versenyt. Stuck és Merzario volt még pontszerző.

Nem mellesleg az olasz volt az, akinek a segítsége nélkül Lauda valószínűleg már 1976-ban életét vesztette volna a szörnyű nürburgringi balesetben. Niki akár már az 1974-es bajnokságot is megnyerhette volna, de az utolsó 5 futamon a kiesései miatt egyetlen egy pontot sem gyűjtött.


Exkluzív videón a Forma-1 2020-as mezőnye, benne a nevekkel, számokkal, eredményekkel, és mindennel, ami fontos. Természetesen az autó is helyet kapott az összeállításban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Verstappen és Juncadella drámai ütközése az utolsó körben
Következő cikk Michael Schumacher 91 F1-es győzelme: ezt döntheti meg Hamilton

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország