4455 kilométert tesztelt a Honda Barcelonában: F1-es statisztikák

A csapatok közül a Mercedes tette meg a legtöbb kört az első négy tesztnapon Barcelonában, míg a motorgyártók versenyét a Ferrari nyerte a saját, a Haas és az Alfa Romeo istállójával.

The Honda logo on the nose of the Toro Rosso STR13

The Honda logo on the nose of the Toro Rosso STR13

Andrew Hone / Motorsport Images

A négy tesztnap ideje alatt rengeteg megtett kört és kilométert láthattunk. A csapatoknál a Mercedes vitte a prímet, ahol Lewis Hamilton és Valtteri Bottas végig váltott felállásban tesztelt a nap első és második felében. A németek 610 körrel és 2840 kilométerrel zárták a teszthetet, ami több mint 9 versenytávnak felel meg. A legkevesebb kört csütörtökön abszolválták 115 körrel.

Még több F1 hír:

A második helyen a Ferrarit találjuk, mely az első két napon nemcsak a leggyorsabb volt, de sokat is voltak odakint 169 és 157 körrel. Összesen majdnem 600 kört futottak, így igen kevéssel maradtak el a Mercedes statisztikájától. A 9 versenytáv szintén megvolt.

A soron következő csapat az Alfa Romeo, a Ferrari „B” csapata Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival, akik közösen 507 kört és 2360 kilométert autóztak össze. A legerősebb napjuk ebből a szempontból a csütörtök volt.

Csapat 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap

Kör

Kilométer

Nagydíjtávolság

(1 GP = 307 km)

Mercedes 150 163 182 115 610 2840 9,24
Ferrari 169 157 134 138 598 2784 9,06
Alfa Romeo 114 101 138 154 507 2360 7,68
Toro Rosso 77 132 137 136 482 2244 7,30
Red Bull 128 92 109 146 475 2211 7,20
McLaren 119 104 90 132 445 2071 6,74
Renault 109 123 143 58 433 2016 6,56
Haas 65 72 117 130 384 1788 5,82
Racing Point 30 79 67 72 248 1154 3,76
Williams 0 0 23 65 88 410 1,33

A TOP-5-be még a Toro Rosso és a Red Bull fért be a Honda motorjával, mely egyelőre igen megbízhatóan muzsikál, és a jelentések szerint erős is. Csak pár kör választotta el a csapatokat egymástól. Ez a 482 és 475 kör jó alapot jelent a folytatásra, mely 7 versenytáv fölötti távolságot is jelent.

A mezőny második fele a McLarennel kezdődik, ahol itt-ott akadozott a gépezet, de messze jobb volt a helyzet, mint tavaly. A harmadik nap kivételével végig 100 kör felett voltak. A Renault egy hasonló statisztikát tudhat a neve mellett, ám sokkal előrébb is lehetnének, ha csütörtökön nem mennek olyan gyengén. Ebből a szempontból kicsit csalóka ez a statisztika a franciáknál.

A mezőny végén a Haas, a Racing Point és a Williams van. A britek helyzete nem kérdés, miután csak szerda délután gurultak először pályára. A 23 kört csütörtökön 65 követte, így mindössze 410 kilométert teszteltek eddig. A Racing Point noha mind a négy napon ott volt, összességében nagyon keveset tesztelt, de ez annak is betudható, hogy egy félig új géppel dolgoznak.

A motorgyártók listáján már a Ferrari áll, mely a saját csapata mellett a Haasnak és az Alfa Romeónak ad aggregátokat. Toronymagasan vannak az élen majdnem 7000 kilométerrel. Őket követi a Honda a Red Bullal és a Toro Rossóval. A korábbi években egy ehhez hasonló statisztika elképzelhetetlen lett volna a japánok részéről, független attól, hogy akkoriban csak a McLarennel dolgoztak együtt.

A Mercedes a nagyon inaktív Williams és Racing Point miatt a harmadik, de még így is csak kevéssel maradnak el a Hondától, köszönhetően a saját istállójuknak. A címvédőt pedig a Renault követi a gyári csapattal és a McLarennel.

Motorgyártók

1. nap

2. nap 3. nap

4. nap

Kör Kilométer

Nagydíjtávolság

(1 GP = 307 km)

 Ferrari
(Ferrari/Haas/Alfa Romeo)
348 330 389 422 1489 6931 22,56
 Honda
(Red Bull/Toro Rosso)
205 224 246 282 957 4455 14,50
 Mercedes
(Mercedes/Racing Point/Williams)
180 242 272 252 946 4404 14,33
 Renault
(Renault/McLaren)
228 227 233 190 878 4087 13,30

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dörzsölik a tenyerüket a Hondánál a Forma-1-ben
Következő cikk A Pirelli becslése szerint a Ferrari 0.5 másodperccel gyorsabb a riválisoknál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország