44 évesen is az Aston Martin versenyzője lehet Fernando Alonso?

Fernando Alonso jelenlegi szerződése 2024 végéig szól, a csapattulajdonos Lawrence Stroll viszont azt is lehetségesnek tartja, hogy ezt követően is náluk fog versenyezni a spanyol klasszis.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 2nd position, celebrates on the podium with his trophy

Fernando Alonso idén is remekül teljesít a Forma-1-ben, miközben már 42 éves a kétszeres világbajnok. Sokan dicsérik is Alonsót, többek között Helmut Marko is úgy véli, hogy ő lenne az egyetlen, aki közel tudna lenni Verstappenhez azonos technikával.

Nem meglepő módon a csapattulajdonos Lawrence Stroll is nagyon jó véleménnyel van Alonsóról, akiben szerinte annyi energia van, mint egy 22 évesben:

Még több F1 hír:

„Óriási teljesítményt nyújt Fernando. Annyira tele van energiával, mint egy 22 éves” – dicsérte versenyzőjét a csapattulajdonos.

„Fernando nagyon elkötelezett, extrém módon motivált és nyilvánvalóan rendkívül tehetséges, illetve fantasztikus nagykövete a márkának. Ő egy fantasztikus Forma-1-es versenyző, és a nagyköveti teendőit a pályán és azon kívül is fantasztikusan látja el” – mondta Stroll a Sky Sportsnak.

A kanadai üzletembert arról is megkérdezték, el tudja-e képzelni, hogy a jelenlegi szerződése lejárta után is náluk maradjon a spanyol pilóta – Alonso szerződése 2024 végéig, azaz 43 éves koráig érvényes.

„Minden lehetséges. A jelenlegi szerződése a következő szezonra szól, és izgatottan várjuk a közös folytatást” – nyilatkozta Stroll.

Eközben a Red Bull 5 futamot adott Pereznek a bizonyításra, míg egy pletyka szerint a Porsche veheti át az Audi F1-es projektjét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen ihatott a Katari Nagydíj előtt – angol sajtó
Következő cikk A korábbi világbajnok az FIA-t és a FOM-ot méltatta az F1 „felrobbanásáért”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország